Képzeljük el, ahogy a konyhánkban római fűszerek illata keveredik a monarchia eleganciájával. Nem csupán múltidézésről van szó, hanem arról, hogy ezek az ételek valódi, megkóstolható történelemleckék. Merüljünk el abban, hogyan élhetnek tovább az ősök ízei a mai asztalunkon!

A rómaiak Apicius szakácskönyve például rengeteg inspirációt ad. Bár az eredeti receptek sokszor nehezen értelmezhetők, a lényegük, a fűszerek és az ízkombinációk ma is alkalmazhatók. Gondoljunk a garumra, a jellegzetes halszószra, vagy a méz és a gyógynövények használatára.

Az ételek nem csupán táplálnak, hanem összekötnek a múlttal, lehetővé téve, hogy megértsük és átéljük elődeink életét.

A monarchia konyhája ezzel szemben a kifinomultság és a gazdagság szimbóluma. A bécsi szelet, a gulyásleves vagy a Sacher-torta mind olyan klasszikusok, amelyek ma is világszerte népszerűek. Ezek az ételek nemcsak finomak, hanem a korabeli társadalmi viszonyokat és gasztronómiai trendeket is tükrözik.

A régi receptek modern adaptációja nem csupán a hozzávalók cseréjét jelenti. A cél az, hogy megőrizzük az eredeti ízek lényegét, miközben a mai ízléshez és a modern konyhai technikákhoz igazítjuk az elkészítési módot. Így válhatnak a történelmi ételek a mindennapi étkezésünk részévé.

Az ókori Róma lakomái: A „Moretum” és a „Gustatio” világa

Az ókori Róma konyhája, bár távolinak tűnhet, meglepően hozzáférhető számunkra, köszönhetően a fennmaradt recepteknek és leírásoknak. Két jellegzetes fogás, a Moretum és a Gustatio, betekintést nyújt a rómaiak étkezési szokásaiba.

A Moretum egyfajta fűszeres sajtkrém, amit a rómaiak kenyérre kenve fogyasztottak. A receptje egyszerű, alapvetően fokhagymából, sajtból (általában juhsajtból), olívaolajból és különféle fűszernövényekből állt. A hozzávalókat mozsárban törték össze, innen ered a neve is. Ma is könnyen elkészíthető, a modern változatokba kerülhet bazsalikom, petrezselyem, menta, vagy akár chili is. A Moretum egy ízletes és tápláló reggeli vagy snack lehet.

A Gustatio a római lakomák előétele volt. Nem egy konkrét étel, hanem inkább egy fogásokból álló sorozat. Általában könnyű, étvágygerjesztő falatokból állt, melyek célja az volt, hogy felkészítsék a gyomrot a főfogásokra. Ide tartozhattak:

• Olívabogyók
• Tojásételek (pl. főtt tojás fűszerezve)
• Zöldségek (pl. pácolt zöldségek, saláták)
• Gombák
• Tenger gyümölcsei (főleg a gazdagabb rómaiak asztalán)

A Gustatio sokszínűsége lehetővé teszi, hogy ma is könnyen elkészíthessük a saját római ihletésű előételünket. A lényeg a változatosság és a friss, szezonális alapanyagok használata.

A római konyha nem csak a luxusételekről szólt. A hétköznapi emberek étrendje is változatos és tápláló volt, a Moretum és a Gustatio pedig kiváló példák erre.

A Gustatio során kínált italok általában könnyű borok, vagy mulsum, egy mézzel édesített bor voltak. A Moretum mellé pedig szintén bort, vagy akár egy frissítő gyümölcslevet is fogyaszthattak.

Mind a Moretum, mind a Gustatio elkészítése során fontos, hogy minőségi alapanyagokat használjunk. Az olívaolaj legyen extra szűz, a sajt pedig friss és ízletes. A fűszernövényeket érdemes frissen szedni, vagy jó minőségű szárított változatot használni.

Apicius szakácskönyve: Luxus és egyszerűség a római konyhában

Apicius szakácskönyve, a De Re Coquinaria, betekintést nyújt a római konyha sokszínűségébe. Bár a receptek gyakran hiányosak és pontatlanok, lehetővé teszik, hogy elképzeljük, mit ettek a gazdag rómaiak. A könyv nemcsak a luxus alapanyagok, mint a flamingó vagy a pávanyelv használatáról árulkodik, hanem a mindennapi ételek elkészítési módjáról is.

A receptekben gyakran találkozunk erős fűszerezéssel, a garum (erjesztett halszósz) szinte minden ételben jelen van. Emellett kedvelték a borsot, a római köményt, a koriandert és a mentát. Az ételek ízesítéséhez mézet és ecetet is használtak.

A római konyha a gazdagság és az egyszerűség érdekes elegyét mutatta, ahol a fűszerek és a különleges alapanyagok fontos szerepet játszottak.

Néhány étel, mint például a patina de piris (körtelepény), ma is elkészíthető. Ehhez körte, méz, tojás és fűszerek szükségesek. A végeredmény egy édes és fűszeres desszert, amely tökéletesen tükrözi a római ízvilágot. A isicia omentata, egyfajta fasírt, szintén egy egyszerűbb étel, amely marhahúsból, kenyérből és fűszerekből készül.

Bár a római konyha sokszor egzotikusnak tűnik, a benne rejlő alapelvek, mint a friss alapanyagok használata és a gondos fűszerezés, ma is érvényesek.

Középkori lakomák Magyarországon: A királyi asztal és a paraszti étrend

A középkori Magyarország konyhája élesen elkülönült a társadalmi rétegek szerint. A királyi asztal bőséges és változatos volt, míg a paraszti étrend sokkal egyszerűbb és korlátozottabb.

A királyi udvarban a vadételek, mint a szarvas, a vaddisznó és a fogoly, mindennaposak voltak. Ezeket gyakran fűszerezték egzotikus, távoli vidékekről származó fűszerekkel, mint a sáfrány, a gyömbér és a fahéj. A húsokat gyakran sütötték nyárson vagy főzték gazdag pörköltekben. A bor elengedhetetlen kelléke volt minden lakomának, a legjobb minőségű borok a királyi pincészetekből kerültek az asztalra.

A középkori magyar konyha a keleti és nyugati ízek találkozópontja volt, tükrözve az ország földrajzi elhelyezkedését és a különböző kultúrák hatását.

A paraszti étrend alapját a gabonafélék, a zöldségek és a gyümölcsök adták. Kenyeret, kását és leveseket fogyasztottak nagy mennyiségben. A hús ritka luxusnak számított, leginkább ünnepekkor került az asztalra. A sertés volt a leggyakrabban fogyasztott hús, melyet sózva és füstölve tartósítottak. A parasztok gyakran gyűjtöttek erdei gombákat és vadon termő gyümölcsöket, hogy kiegészítsék étrendjüket.

Íme néhány étel, melyet ma is elkészíthetsz, inspirálódva a középkori magyar konyhából:

• Kása: A köles-, árpa- vagy hajdinakása egyszerű, de tápláló étel volt, melyet ma is könnyen elkészíthetsz. Fűszerezheted sóval, borssal, vagy akár gyümölcsökkel is.
• Pörkölt: A marha-, sertés- vagy vadpörkölt a magyar konyha egyik alapétele, melynek gyökerei a középkorba nyúlnak vissza. A húst hagymával, paprikával és paradicsommal főzik.
• Tökfőzelék: A tökfőzelék egy olcsó és laktató étel, melyet a parasztok gyakran fogyasztottak. A tököt tejföllel és kaporral ízesítik.

A középkori magyar konyha nem csupán az ételekről szólt, hanem a közösségi élményről is. A lakomák és a közös étkezések fontos szerepet játszottak a társadalmi kapcsolatok ápolásában.

Hunyadi Mátyás konyhája: A reneszánsz ízek megjelenése

Hunyadi Mátyás uralkodása (1458-1490) igazi reneszánszot hozott Magyarországra, ami a konyhában is éreztette hatását. A korábbi, egyszerűbb ételeket felváltották a fűszeresebb, gazdagabb ízek, melyek a nemzetközi kapcsolatoknak köszönhetően terjedtek el.

Mátyás király asztalára gyakran kerültek olyan különlegességek, mint a pávahús, a fácán, vagy a szarvas, melyeket bonyolult módon készítettek el, gyakran gyümölcsökkel és mézzel kombinálva. A fűszerek közül a sáfrány, a gyömbér, a fahéj és a szegfűszeg voltak a legkedveltebbek, melyek nem csupán az ízeket gazdagították, hanem az ételek tartósításában is segítettek.

A korabeli krónikák szerint Mátyás király híres volt arról, hogy a lakomákon nem spórolt az alapanyagokkal, és a legkiválóbb borokat szolgálta fel a vendégeinek.

Egy tipikus Mátyás-kori étel lehetett például a „Királyi fogas”, melyet fűszeres borban pácoltak, majd roston sütöttek, és gyümölcsös mártással tálaltak. A húsételek mellett a zöldségek is fontos szerepet kaptak, bár ezeket gyakran csak köretként fogyasztották. A répa, a káposzta és a hagyma voltak a legelterjedtebb zöldségek.

Bár a pontos receptek nem maradtak fenn, a korabeli leírások alapján rekonstruálhatók bizonyos ételek. A „Mandulás csirke” például egy olyan fogás lehetett, melyet a mai napig is elkészíthetünk, ha a csirkét mandulával, gyömbérrel és sáfránnyal ízesítjük.

A török hódoltság hatása a magyar konyhára: Fűszerek és új alapanyagok

A török hódoltság (1541-1699) mély nyomot hagyott a magyar konyhán, nem csupán az ételek nevében, hanem az alapanyagokban és fűszerezésben is. Ez az időszak nem csupán politikai változásokat hozott, hanem kulináris újdonságokat is, amelyek a mai napig meghatározzák a magyar ízvilágot.

A törökök közvetítésével kerültek be olyan új alapanyagok a magyar konyhába, mint a kukorica, a paprika, a paradicsom, a burgonya és a rizs. Bár ezek elterjedése időbe telt, mára elképzelhetetlen nélkülük a magyar gasztronómia. A paprika különösen fontos szerepet tölt be, hiszen a magyar ételek karakteres ízét adja.

A török hódoltság a magyar konyhát fűszeresebbé, gazdagabbá és változatosabbá tette.

A fűszerek terén is jelentős változások történtek. A fahéj, a szegfűszeg, a bors és a sáfrány használata elterjedtebbé vált. Ezeket a fűszereket korábban is ismerték, de a törökök révén könnyebben hozzáférhetővé váltak, és gyakrabban használták őket a főzés során. A törökbors néven is ismert csípős paprika pedig forradalmasította a fűszerezést.

Számos ételnév őrzi a török hódoltság emlékét, például a tökfőzelék, a túrós csusza (eredetileg török csusza), vagy a paprikás ételek, amelyek a paprika elterjedésének köszönhetően váltak népszerűvé. A török konyha hatása a húsételek elkészítési módjában is megfigyelhető, például a nyárson sütés elterjedésében.

Az édes ételek terén is találunk török hatást, gondoljunk csak a baklavára, ami a magyar konyhában is meghonosodott, bár saját változatai alakultak ki. A kávé fogyasztása is a török hódoltság idején terjedt el Magyarországon.

Erdély arisztokrata konyhája: A fejedelmi lakomák titkai

Az erdélyi arisztokrata konyha, különösen a fejedelmi udvarok asztalai, a reneszánsz és barokk ízek gazdag kavalkádját mutatták. A korabeli receptek, melyek olykor kézzel írott könyvekben maradtak fenn, a helyi alapanyagok és a távoli vidékekről származó fűszerek izgalmas kombinációját tükrözik.

A húsételek domináltak, a vadak és szárnyasok (fácán, fogoly, szarvas, vaddisznó) különösen kedveltek voltak. A húsokat gyakran gyümölcsökkel, mézzel és egzotikus fűszerekkel (sáfrány, gyömbér, fahéj) ízesítették. Egy tipikus fogás lehetett például a mézes-gyömbéres szarvassült, melynek elkészítése ma is lehetséges, bár a hozzávalók beszerzése némi utánajárást igényel.

Az erdélyi fejedelmi konyha nem csupán a jóllakásról szólt, hanem a hatalom és a gazdagság megmutatásának eszköze is volt.

A köretek között megtalálhatóak voltak a különféle pürék (paszternák, sárgarépa), a fűszeres rizsek és a tészták. A desszertek terén a gyümölcsös piték, a mézeskalács és a marcipán voltak népszerűek. Érdemes megemlíteni a különleges borokat is, melyek elengedhetetlen kellékei voltak egy fejedelmi lakomának.

Sok recept fennmaradt, és ma is elkészíthető, bár az eredeti hozzávalók helyettesítése olykor szükséges. Az ízek és illatok azonban továbbra is képesek elrepíteni minket a múltba, az erdélyi fejedelmek fényűző világába.

A barokk kor ízei: Pompás fogások és díszített tálalás

A barokk kor konyhája a pompát és a bőséget tükrözte, akárcsak a kor művészete és építészete. Az ételek elkészítésekor a hangsúly a különleges alapanyagokon, a gazdag ízeken és a díszes tálaláson volt. A nemesek asztalán egzotikus fűszerek, vadak, tenger gyümölcsei és ritka gyümölcsök sorakoztak.

A barokk kor egyik jellegzetes étele a „blancmange”, egy mandulatejből, rizslisztből és cukorból készült édesség, amit gyakran rózsavízzel vagy más virágesszenciákkal ízesítettek. A húsételek elkészítésekor a vadak, mint a szarvas és a vaddisznó, különösen népszerűek voltak, melyeket gazdag mártásokkal, például boros vagy gyümölcsös szószokkal tálaltak.

A barokk konyha nem csupán az ételek elkészítéséről szólt, hanem egyfajta művészeti alkotásról, ahol a tálalás legalább annyira fontos volt, mint az ízélmény.

A zöldségek is fontos szerepet játszottak, bár gyakran rejtve maradtak a húsételek mellett. A gyümölcsök, különösen a kandírozott gyümölcsök és a gyümölcslevek, elengedhetetlen részei voltak a desszerteknek és italoknak.

Egy egyszerűbb, de mégis a korszakot idéző recept lehet a „boros hús”, melynek elkészítése nem igényel különleges hozzávalókat. A húst vörösborban pácolják, majd hagymával, fokhagymával és fűszerekkel, például babérlevéllel és kakukkfűvel lassan párolják puhára.

A reformkor gasztronómiája: Nemzeti ételek születése

A reformkor gasztronómiája Magyarországon a nemzeti öntudat ébredésének időszaka volt, ami az étkezési szokásokban is tükröződött. Ekkor kezdtek formálódni azok az ételek, amelyeket ma is magyarnak tartunk. A francia, német és osztrák konyha hatásai mellett a magyaros ízek előtérbe kerültek.

A reformkori konyha egyik legfontosabb eleme a hús volt, különösen a marha- és sertéshús. A pörköltek és gulyások ekkor nyerték el mai formájukat, bár még nem feltétlenül paprikásan készültek. A székelykáposzta is ebben az időszakban vált népszerűvé.

A zöldségek közül a káposzta, a burgonya és a hagyma voltak a leggyakoribbak. A gyümölcsök közül az alma, a körte és a szilva voltak a legnépszerűbbek, ezeket gyakran használták fel süteményekhez és kompótokhoz.

A reformkor gasztronómiája a magyar konyha identitásának megteremtésében játszott kulcsszerepet.

Érdemes megemlíteni a dobostortát, amely bár a század végén született, de jól illusztrálja a korabeli cukrászok kreativitását és a nemzeti színek használatát az édességekben is.

Egy egyszerű reformkori recept, amit ma is elkészíthetünk: Húsleves csigatésztával. A jó minőségű marhahúsból, zöldségekből és házi csigatésztából készült leves igazi klasszikus.

Az italok közül a bor és a sör voltak a legelterjedtebbek. A borvidékek fejlődése és a minőségi borok termelése hozzájárult a magyar borok hírnevének növekedéséhez.

A kiegyezés konyhája: Polgári ízlés és a vendéglők virágkora

A kiegyezés utáni időszak, a dualizmus kora, a magyar konyha aranykoraként is emlegethető. Ekkor alakult ki az a polgári ízlés, amely a mai napig meghatározza a magyar gasztronómiát. A vendéglők virágkorát éltük, ahol a francia és a bécsi konyha hatásai keveredtek a helyi ízekkel.

A nagypolgárság és a feltörekvő középosztály igényeihez igazodva a menükön olyan fogások jelentek meg, mint a bélszín Wellington módra, a fogas Orly módra, vagy a különböző vadételek. Mindezek mellett a hagyományos magyar ételek is finomodtak, elegánsabb tálalást kaptak.

A korabeli szakácskönyvek, mint például Zilahy Ágnes „Valódi Magyar Szakácskönyve”, részletesen leírják ezeket a recepteket, így ma is elkészíthetők. A pörkölt, a gulyásleves, a paprikás csirke mind-mind az asztalra kerültek, de már sokkal kifinomultabb formában, mint korábban.

A kiegyezés konyhája a tradíció és a modernitás találkozása volt, ahol a magyar ízek új köntösben jelentek meg.

A desszertek terén is nagy volt a választék. A Dobos torta, a Rigó Jancsi, a Eszterházy torta mind ebből az időszakból származnak, és a mai napig népszerűek. Ezek a sütemények a kor eleganciáját és pompáját tükrözik.

A vendéglők nem csupán étkezési helyek voltak, hanem a társasági élet központjai is. Itt zajlottak a politikai viták, az üzleti megbeszélések, és itt ünnepeltek a családok. A kávéházak pedig a szellemi élet fontos színterei voltak.

A Monarchia konyhája: A bécsi szelet és a gulyásleves története

A Monarchia konyhája nem csupán egy földrajzi egység ízeit tükrözte, hanem egy kulturális olvasztótégelyt is, ahol a különböző népek kulináris hagyományai keveredtek és formálták egymást. Két ikonikus étel, a bécsi szelet és a gulyásleves tökéletesen illusztrálja ezt a jelenséget, bár eredetük és fejlődésük meglepő fordulatokat tartogat.

A bécsi szelet (Wiener Schnitzel) eredetéről több legenda is kering. Az egyik szerint Radetzky tábornok hozta az 1857-es lombardiai hadjárat után Milánóból, ahol a „cotoletta alla milanese”-t kóstolta. A valóság azonban valószínűleg ennél prózaibb. A panírozott hús már a középkorban is ismert volt, és a bécsi konyha egyszerűen tökéletesítette ezt a technikát. A valódi bécsi szelet borjúhúsból készül, amelyet lisztbe, felvert tojásba és zsemlemorzsába forgatnak, majd bő zsiradékban aranybarnára sütnek. A kötelező köret a citromszelet, amelynek levével meglocsolva még ízletesebb a fogás.

A gulyásleves története sokkal régebbre nyúlik vissza, egészen a 9. századig, amikor a magyar pásztorok, a gulyások a marhahúst szárítva tárolták és bográcsban főzték meg. Az eredeti gulyás nem leves volt, hanem egy sűrű, pörkölt jellegű étel. A paprika, amely ma elengedhetetlen hozzávaló, csak a 16. században került Magyarországra. A gulyásleves a 19. században, a nemzeti ébredés korában vált igazán népszerűvé, és ekkor alakult ki a ma ismert, levesesebb változata. A gulyásleves sokféleképpen készülhet, de a legfontosabb hozzávalók a marhahús, a hagyma, a paprika és a burgonya.

A bécsi szelet és a gulyásleves nem csupán ételek, hanem a Monarchia sokszínűségének és kulturális gazdagságának szimbólumai.

Bár a Monarchia már a múlté, ezek az ételek továbbra is élnek és virulnak, nemcsak az egykori birodalom területén, hanem világszerte. Elkészítésük nem bonyolult, és az eredeti receptek alapján otthon is autentikus ízeket varázsolhatunk az asztalra.

Érdekességképpen, a bécsi szelet elkészítésénél figyeljünk arra, hogy a húst nagyon vékonyra klopfoljuk, és a zsemlemorzsa legyen friss, lehetőleg házi készítésű.

A gulyáslevesnél pedig a legfontosabb a jó minőségű alapanyagok használata és a hosszú, lassú főzés, hogy az ízek igazán összeérjenek.

Erzsébet királyné kedvenc ételei: A Sisi-torta és más különlegességek

Erzsébet királyné, közismertebb nevén Sisi, nem csak szépségéről és szabadságszeretetéről volt híres, hanem különleges étkezési szokásairól is. Bár a Habsburg udvar pompája közepette élt, Sisi valójában nagyon odafigyelt az alakjára, és szigorú diétát tartott.

Az egyik legismertebb, hozzá köthető édesség a Sisi-torta. Ez a csokoládés-tejszínes torta ma is nagy népszerűségnek örvend, és számos változata létezik. A legenda szerint Sisi maga is imádta ezt a finomságot, bár mértékkel fogyasztotta.

Sisi étkezése egyébként meglehetősen egyoldalú volt. Gyakran fogyasztott nyers tejet, húst és tojást, de kerülte a nehéz, zsíros ételeket. A gyümölcslevek, különösen a narancslé, szintén kedvencei közé tartoztak. Kerülte a cukrot, helyette édesítőszerként mézet használt.

Sisi híres volt arról, hogy szigorúan kontrollálta a súlyát. Naponta többször is mérte magát, és ha egy kicsit is felszedett, azonnal szigorú diétába kezdett.

Érdekesség, hogy Sisi ibolyaszörpöt is fogyasztott, melyet a Hofburg kertjében termesztett ibolyákból készítettek. Az ibolyaszörp nem csupán finom volt, hanem állítólag nyugtató hatással is bírt.

Sisi étkezési szokásai rávilágítanak arra, hogy még a királyi udvarban is fontos volt az egészségtudatosság. Bár extrém módszerei ma már nem követendők, a Sisi-torta és az ibolyaszörp továbbra is emlékeztetnek a legendás királynéra.

A vidéki Magyarország konyhája a Monarchia idején: Hagyományőrző receptek

A Monarchia idején a vidéki Magyarország konyhája a helyi alapanyagokra és a hagyományos technikákra épült. A paraszti étrend alapját a gabonafélék, a hüvelyesek, a zöldségek és a gyümölcsök adták. A hús ritkábban került az asztalra, de a disznóvágások alkalmával készült kolbászok, hurkák és szalonna egész évben biztosították a fehérjebevitelt.

Egy jellegzetes étel a csipetke leves, ami egyszerű, mégis laktató fogás volt. A leves alapja zöldségekből és húsleveskockából (vagy húsból készült alapléből) állt, ehhez adták a kézzel csipkedett tésztát, a csipetkét. Manapság is könnyen elkészíthető, és kiválóan tükrözi a korabeli konyha puritán jellegét.

A krumplis tészta szintén gyakori étel volt. A főtt krumplit összetörték, összekeverték a kifőtt tésztával, és pirított hagymával tálalták. Egyszerűségében rejlik a nagyszerűsége, és remek példa arra, hogyan lehetett kevés hozzávalóból is finom ételt varázsolni.

A vidéki konyha a Monarchia idején a takarékosság és a praktikum jegyében született, de az ételek íze mégis gazdag és emlékezetes volt.

A desszertek terén a bukta és a rétes voltak népszerűek. A bukta élesztős tésztából készült, és lekvárral, túróval vagy mákkal töltötték meg. A rétes vékonyra nyújtott tésztából készült, és almával, dióval vagy káposztával töltötték. Ezek a sütemények ünnepi alkalmakkor, de akár hétköznapokon is az asztalra kerültek.

A lekvárok és savanyúságok fontos szerepet játszottak az étrendben, mivel ezekkel tartósították a szezonális gyümölcsöket és zöldségeket. A házi készítésű lekvárok a kenyérre kenve, vagy sütemények töltelékeként szolgáltak, míg a savanyúságok a húsételek mellé kínáltak frissítő kiegészítést.

Néhány recept, amit ma is könnyedén elkészíthetsz:

• Csipetke leves: Zöldségalaplé, csipetke tészta (liszt, tojás, só), zöldségek (sárgarépa, petrezselyemgyökér).
• Krumplis tészta: Kifőtt tészta (pl. kockatészta), főtt krumpli, pirított hagyma, só, bors.

A két világháború közötti időszak gasztronómiája: Takarékosság és kreativitás

A két világháború közötti időszak gasztronómiája Európában és hazánkban is a takarékosság és a kreativitás jegyében telt. A háborús évek utáni gazdasági nehézségek, az infláció és az alapanyagok hiánya rákényszerítette az embereket, hogy újraértelmezzék a konyhát és a rendelkezésre álló, sokszor szerény alapanyagokból a lehető legtöbbet hozzák ki.

A korabeli szakácskönyvek és háztartási tanácsadók tele vannak olyan receptekkel, amelyek a maradékok felhasználására, a szezonális zöldségek és gyümölcsök tartósítására, valamint a kevésbé értékesnek tartott húsrészek (pl. belsőségek) ízletes elkészítésére fókuszálnak.

A húsfogyasztás jelentősen csökkent, a zöldségek és a hüvelyesek kerültek előtérbe. A krumpli szinte minden étkezés alapját képezte, levesekben, főzelékekben, köretként is gyakran szerepelt. A káposzta is népszerű volt, savanyítva tartósították, és sokféle ételhez használták fel.

Az édességek terén is a takarékosság dominált. A méz és a cukor drága volt, ezért gyakran helyettesítették szirupokkal, gyümölcslevekkel vagy édesítőszerekkel. A süteményekbe reszelt almát, répát vagy céklát tettek, hogy édesítsék és növeljék a mennyiségüket.

• Levesek: Sűrű, tartalmas levesek, amelyek sok zöldséget és hüvelyeseket tartalmaztak.
• Főzelékek: Különböző zöldségekből, liszttel sűrítve.
• Tészták: Egyszerű tészták, gyakran krumplival vagy túróval töltve.

A „mindent bele” elv érvényesült. A maradék húsokat, zöldségeket, kenyérdarabokat gyakran felhasználták töltelékekhez, fasírtokhoz vagy krémlevesekhez. A kreativitás és a leleményesség nélkülözhetetlen volt a mindennapi étkezés során.