A történelemkönyvek tele vannak hősies tettekkel és grandiózus eseményekkel, de mi rejlik a kulisszák mögött? A híres történelmi személyek, akik oly gyakran a piedesztálon állnak, valójában hús-vér emberek voltak, sajátos szokásokkal, gyengeségekkel és titkokkal. Ezek a titkok, ha napvilágra kerülnek, gyakran árnyalják a róluk alkotott képet, közelebb hozva őket hozzánk, halandókhoz.

Képzeljük el Nagy Sándort, a legyőzhetetlen hadvezért, aki a legenda szerint rendkívül babonás volt, és minden hadjárata előtt gondosan ügyelt a jóslatokra. Vagy gondoljunk Marie Antoinette-re, a francia királynőre, akit sokan az elegancia és a luxus megtestesítőjének tartanak, de valójában állítólag számtalan szeretőt tartott, és élete sokkal botrányosabb volt, mint ahogy azt a történelemkönyvek sugallják.

A történelem nagyságai nem csupán szobrok a parkban, hanem emberek, akiknek a tetteit és döntéseit a magánéletük is befolyásolta.

Abraham Lincoln, az Egyesült Államok megmentője, a közhiedelemmel ellentétben mély depresszióval küzdött élete során. Leonardo da Vinci, a reneszánsz polihisztor, szinte soha nem fejezett be semmit, sok nagyszabású projektje torzóban maradt. II. Erzsébet királynő, Anglia ikonikus alakja, állítólag rendkívül szeretett kutyáival játszani, és ez az apró, emberi vonás sokak számára szimpatikussá tette.

A következő oldalakon tíz meglepő tény kerül feltárásra, melyek betekintést engednek a történelem nagyságainak rejtett világába, megmutatva, hogy a hatalom és a dicsőség mögött is emberek rejtőztek a maguk gyarlóságaival és különcségeivel.

Kleopátra és a kozmetikai praktikák rejtelmei

Kleopátra, Egyiptom utolsó fáraója, nem csupán politikai és katonai zseni volt, hanem a szépségápolás megszállottja is. Kozmetikai praktikái legendásak, és sokszor meglepőek.

• Szamártej fürdő: Állítólag több száz szamár tejére volt szükség naponta, hogy Kleopátra elkészíthesse híres tejfürdőjét. A szamártej tejsav tartalma finoman hámlasztotta és hidratálta a bőrét.
• Méz és tej arcmaszk: A méz antibakteriális és hidratáló hatásait, valamint a tej nyugtató tulajdonságait kombinálva készített arcmaszkot.
• Holt-tengeri só felhasználása: Kleopátra felismerte a Holt-tengeri sók jótékony hatásait a bőrre, és nagy mennyiségben importáltatta azokat.

A kozmetikumok mellett a smink is fontos szerepet játszott megjelenésében.

1. Szemsmink: A jellegzetes, mandulavágású szemeit kohl-lal emelte ki, melyet többnyire galenitből (ólom-szulfid) készítettek. Bár a kohl ólmot tartalmazott, úgy vélték, hogy védelmet nyújt a szemfertőzések ellen.
2. Rúzs és arcpír: Vörös okkert és vas-oxidot használtak a rúzs és az arcpír elkészítéséhez, melyek élénk színt kölcsönöztek arcának.
3. Illatok: Kleopátra imádta az illatokat. Saját parfümkészítő műhelye volt, ahol egzotikus fűszerekből és növényekből keverte az illatokat.

Érdekesség, hogy Kleopátra nem csupán a kozmetikumokat használta, hanem azok előállításának folyamatát is tanulmányozta.

Kleopátra nemcsak használta a kozmetikumokat, hanem kísérletezett is velük, sőt, recepteket is lejegyzett.

A szépségápolás mellett, Kleopátra a fogai fehérségére is nagy hangsúlyt fektetett.

• Fogfehérítés: A fogai fehérségének megőrzésére különböző módszereket alkalmazott, például porrá tört habkövet és ecetet használt.
• Hajápolás: A hajhullás megelőzésére és a haj növekedésének serkentésére különböző gyógynövényeket és olajokat használt.

Kleopátra kozmetikai praktikái nem csupán hiúságból fakadtak, hanem politikai eszközök is voltak. A megjelenése fontos szerepet játszott a hatalmának megszilárdításában és a diplomáciai kapcsolataiban.

Nagy Sándor titkos homoszexuális kapcsolatai

Nagy Sándor, a történelem egyik legnagyobb hadvezére, nemcsak katonai sikereivel, hanem magánéletével is sokakat foglalkoztat. Bár házassága Roxánával közismert, a férfiakhoz fűződő viszonya kevésbé van a köztudatban, pedig ez a téma régóta viták tárgyát képezi a történészek körében.

Az egyik legfontosabb alak Héphaisztion volt, aki Sándor gyermekkori barátja és legközelebbi bizalmasa. Kapcsolatuk mélységét nehéz pontosan meghatározni a korabeli források alapján, de Plutarkhosz párhuzamot von Akhilleusz és Patroklosz viszonyával, ami arra enged következtetni, hogy valami sokkal mélyebb kötelék fűzte őket össze, mint egyszerű barátság. Héphaisztion halála mélyen megrázta Sándort, aki gyászában szinte elvesztette önuralmát.

A történészek gyakran idézik Bagoas perzsa eunuchot is, akit Sándor állítólag szeretett. Bagoas szépsége és bája lenyűgözte Sándort, és a korabeli beszámolók szerint nyilvánosan is kimutatták vonzalmukat egymás iránt. Ez az epizód különösen figyelemre méltó, mert rávilágít Sándor toleranciájára és nyitottságára a különböző kultúrák és szokások iránt.

Sándor kapcsolata Héphaisztionnal és Bagoassal is jelzi, hogy a szexualitás megítélése az ókorban jelentősen eltért a mai normáktól.

Fontos megjegyezni, hogy a homoszexualitás az ókori Görögországban elfogadott volt, különösen a felső osztályokban. A fiúk és fiatal férfiak közötti kapcsolatok gyakoriak voltak, és a társadalmi normák részét képezték. Azonban ezek a kapcsolatok általában mentori szerepet is betöltöttek, az idősebb férfi tanította a fiatalabbat a politikára, a harcra és az élet egyéb területeire.

Nagy Sándor esetében is valószínű, hogy kapcsolatai nem csupán fizikai vonzalmon alapultak, hanem a kölcsönös tiszteleten, a szellemi egyetértésen és a közös célokon. Héphaisztion például nemcsak barátja volt, hanem megbízható tábornoka és diplomáciai tanácsadója is.

Bár a pontos részletek homályba vesznek a történelem homályában, valószínűsíthető, hogy Nagy Sándor magánélete sokkal összetettebb volt, mint azt a hagyományos történetírás bemutatja. Kapcsolatai férfiakkal rávilágítanak személyiségének egy kevésbé ismert, de annál érdekesebb aspektusára.

Marie Antoinette és a rejtett szeretői hálózata

Marie Antoinette, Franciaország királynéja, a fényűző életmódjáról és tragikus sorsáról ismert alak. Bár a történelemkönyvek elsősorban politikai szerepéről és a forradalom áldozataként emlékeznek meg róla, magánélete számos meglepetést tartogat. A házassága XVI. Lajos királlyal, bár dinasztikus szempontból jelentős volt, érzelmileg nem igazán működött.

A király és a királyné házassága az első években meglepően beteljesületlen volt. A trónörökös megszületése sokáig váratott magára, ami pletykák táptalaja lett a versailles-i udvarban. Ez a hiányosság valószínűleg hozzájárult Marie Antoinette ahhoz való hajlamához, hogy a palota falain kívül keressen vigaszt és szórakozást.

Az egyik legvitatottabb kérdés Marie Antoinette szeretőinek kiléte. Bár a pletykák gyakran keringtek, a legvalószínűbb jelölt Hans Axel von Fersen svéd gróf volt. A levelezésük, bár cenzúrázott, arra utal, hogy mély érzelmi, sőt fizikai kapcsolat is volt közöttük.

A királyné és Fersen gróf kapcsolata valószínűleg sokkal mélyebb volt, mint azt a korabeli udvari etikett engedte volna.

A pletykák ellenére nem bizonyított, hogy Marie Antoinette-nek számos szeretője lett volna. Az udvari intrikák és a rágalmak könnyen torzíthatták a valóságot. Azonban az kétségtelen, hogy a királyné szoros barátságokat ápolt férfiakkal, ami akkoriban szokatlannak számított.

A királyné magánéletének megítélése nagymértékben függ a forrástól. A forradalmárok propagandája szándékosan torzította a képét, hogy aláássa a monarchia tekintélyét. Ugyanakkor a királypárti források igyekeztek idealizálni őt, elhallgatva a kényes részleteket.

Érdemes megemlíteni, hogy a korabeli udvari életben a házassági hűség nem volt feltétlenül elvárás a királyi család tagjaitól. A dinasztikus érdekek sokszor felülírták a személyes érzéseket. XVI. Lajos maga sem volt híres a hűségéről, bár ezt a történelemkönyvek kevésbé hangsúlyozzák.

Marie Antoinette szoros barátságokat ápolt nőkkel is, például Lamballe hercegnővel és Polignac hercegnővel. Ezek a kapcsolatok fontos szerepet játszottak az életében, hiszen érzelmi támogatást és társaságot nyújtottak neki a rideg udvari környezetben.

A királyné hírneve a mai napig élénken él a köztudatban. A „Egyék kalácsot!” mondás, amit valójában sosem mondott, tökéletesen illusztrálja, hogy a róla kialakult kép mennyire torz és propagandisztikus.

Bár a szeretői hálózatának pontos mérete és jellege vitatott, az kétségtelen, hogy Marie Antoinette magánélete sokkal összetettebb és árnyaltabb volt, mint ahogy azt a történelemkönyvek gyakran ábrázolják. A politikai intrikák, a házassági problémák és a személyes vágyak mind hozzájárultak ahhoz, hogy a királyné élete tragikus fordulatot vegyen.

Abraham Lincoln depresszióval vívott harca

Abraham Lincoln, az Egyesült Államok 16. elnöke, nem csupán a rabszolgaság eltörléséért és az Unió megmentéséért vívott harcáról híres. Élete árnyékos oldalát a mély depresszióval való küzdelem jellemezte. Ez a küzdelem végigkísérte őt, a fiatal évektől egészen az elnöki székig.

Lincoln „melankóliájának” okai szerteágazóak voltak. Korai éveit szegénység, családi tragédiák és a jövő bizonytalansága árnyékolták be. Édesanyja és testvére korai halála mélyen érintette. Fiatal felnőttként, a jogászi pályája kezdetén is többször tapasztalt súlyos depressziós epizódokat.

Bár a depresszió pontos diagnózisa akkoriban nem létezett, Lincoln kortársai felismerték a „mély szomorúságot”, ami jellemezte őt. William Herndon, Lincoln életrajzírója és jogi partnere gyakran beszélt Lincoln „melankóliára való hajlamáról”, ami néha napokra ágyhoz kötötte.

Lincoln maga is tisztában volt a helyzetével. Egy alkalommal azt mondta: „Most én vagyok a legboldogtalanabb élő ember. Ha amit érzek, egyenlően oszlana el az egész emberiség között, a földön egyetlen vidám arc sem maradna.”

Érdekes módon, egyes történészek úgy vélik, hogy Lincoln depressziója valójában erőt adott neki. A mély empátiája, a szenvedés megértése és a halál közelségének tudata formálhatta azzá a vezetővé, aki képes volt átvezetni az országot a polgárháború sötét időszakán.

Lincoln depressziójának kezelésére alkalmazott módszerei korlátozottak voltak. Gyakran kereste a társaságot, élvezte a történeteket és a humort. A munkája is menedéket nyújtott számára, a jogi problémák és a politikai kihívások leküzdése elterelte a figyelmét a belső démonairól.

Noha Lincoln küzdelme a depresszióval mélyen személyes volt, rávilágít arra, hogy a mentális egészség problémái nem válogatnak, és a történelem legnagyobb alakjai is érintettek lehetnek.

Leonardo da Vinci titkosírásai és szexuális orientációjának kérdései

Leonardo da Vinci, a reneszánsz polihisztor, nem csupán művészetével és találmányaival hagyott mély nyomot a történelemben, hanem rejtélyekkel övezett magánéletével is. Egyik legérdekesebb vonása a tükörírás használata volt. Számos feljegyzését, vázlatát jobbról balra, tükörképszerűen írta, ami máig találgatásokra ad okot. Vajon titkolózni akart, vagy egyszerűen kényelmesebb volt számára ez a módszer?

A tükörírás mellett a titkosírások alkalmazása is feltűnő. Bár nem bizonyított, hogy kifinomult kódrendszereket használt volna, egyes szövegei nehezen értelmezhetőek, és szimbólumokat is alkalmazott. Ez a titokzatosság tovább erősíti a rejtélyes aura, ami körülveszi.

Szexuális orientációja a mai napig heves viták tárgya. Soha nem nősült meg, és nem született gyermeke. A róla szóló korabeli dokumentumok alapján sokan feltételezik, hogy homoszexuális volt. 1476-ban egy névtelen feljelentésben őt és három másik férfit szodómiával vádolták meg, de a vádakat később ejtették.

Nincs egyértelmű bizonyíték Leonardo szexuális orientációjára, de az életmódja és a kortársak feljegyzései alapján valószínűsíthető, hogy a homoszexuális kapcsolatok vonzották.

A történészek véleménye megoszlik. Egyesek szerint a korabeli társadalmi normák miatt rejtette véka alá a magánéletét, míg mások szerint egyszerűen nem talált olyan nőt, aki felkeltette volna az érdeklődését.

Fontos megjegyezni, hogy a reneszánsz idején a homoszexualitás nem volt elfogadott, bár Firenzében, ahol Leonardo élt, viszonylag toleránsabban kezelték, mint más helyeken. A pletykák és vádak ellenére Leonardo karrierje nem tört derékba, ami arra utalhat, hogy befolyásos támogatói voltak.

Az életrajzírók gyakran emlegetik a tanítványaival, különösen Salai-val való kapcsolatát. Salai sok éven át Leonardo mellett élt, és bár a kapcsolatuk pontos természete ismeretlen, a mester nagylelkűen bánt vele, és számos képen is megjelenik.

Mind a tükörírás, mind a szexuális orientációjának kérdése rávilágít Leonardo da Vinci komplex személyiségére. Egy olyan ember volt, aki a korát megelőzve gondolkodott, és aki nem riadt vissza a konvenciók áthágásától.

Mozart obszcén levelei és a humoros énje

Wolfgang Amadeus Mozart, a zenei géniusz, akit a klasszikus zene egyik legnagyobb alakjaként tartunk számon, meglepően obszcén leveleket írt közeli barátainak és családtagjainak. Ezek a levelek, tele széklet- és testnedv-utalásokkal, sokakat megdöbbentenek, hiszen szöges ellentétben állnak a kifinomult zenéjével.

A „Mozart obszcén levelei és a humoros énje” téma nem csupán a botránykeresésről szól. Valójában bepillantást enged a zeneszerző személyiségének egy kevésbé ismert oldalára. A levelekből kiderül, hogy Mozart egy rendkívül játékos, bohém és szabadszellemű ember volt.

Mozart obszcén humora valószínűleg egyfajta lázadás volt a szigorú, konvencionális társadalom ellen, amelyben élt.

A levelek tele vannak szójátékokkal, rímekkel és groteszk képekkel. Gyakran említi a székletet, a bélszeleket és más testfunkciókat, mindezt a legváratlanabb kontextusokban. Például, egy levélben az unokatestvérének, Maria Anna Theklának (akinek „Bäsle”-ként becézett), viccelődve azt írja: „Jó éjt, Bäsle, aludj jól, dugd be a szád a lyukadba.”

Sokan úgy vélik, hogy Mozart obszcén humora egyfajta ventillációs szelepként funkcionált. A zenei zsenialitásának nyomása, a szigorú udvari etikett és a pénzügyi gondok közepette valahogy le kellett vezetnie a feszültséget. A humor, még ha obszcén is, egyfajta szabadulást jelentett számára.

Érdekes, hogy ezek a levelek nem csupán a barátainak, hanem a családtagjainak is íródtak. Ez arra utal, hogy ez a fajta humor mélyen beágyazódott a Mozart család kommunikációjába. Valószínűleg egyfajta családi belső poén volt, amit kívülállók nehezen érthettek.

Bár a levelek tartalma sokakat megbotránkoztat, fontos megjegyezni, hogy a 18. században a humor más volt, mint ma. Ami ma obszcénnak tűnik, akkoriban talán elfogadottabb volt. Ettől függetlenül, Mozart levelei egy lenyűgöző betekintést nyújtanak egy zseni elméjébe, aki nem riadt vissza attól, hogy megmutassa a maga esendő, humoros és néha obszcén oldalát.

Viktória királynő és John Brown botrányos kapcsolata

Viktória királynő és John Brown kapcsolata a 19. századi Anglia egyik legvitatottabb és legrejtélyesebb viszonya volt. Albert herceg 1861-es halála után Viktória mély gyászba esett, és visszavonult a nyilvánosságtól. Ebben a nehéz időszakban került a képbe John Brown, a skót szolga, aki Albert herceg birtokán, Balmoralban dolgozott.

Brown nem volt arisztokrata, durva modorú, és nem riadt vissza attól, hogy egyenesen beszéljen a királynővel. Éppen ez a közvetlenség volt az, ami Viktóriát vonzotta hozzá. Brown lett a királynő legközelebbi bizalmasa, kísérte őt sétáin, vigyázott rá, és beszélgetett vele a legkülönfélébb témákról. A kapcsolatuk azonban hamarosan botrányos pletykák tárgyává vált.

A közvélemény és a sajtó egyre inkább azt sugallta, hogy a királynő és a szolga között romantikus kapcsolat alakult ki, sőt, egyesek odáig mentek, hogy házasságot feltételeztek.

A „Mrs. Brown” becenévvel illették a királynőt, ami a köztudatban a kapcsolatuk intimitását hangsúlyozta. A pletykák annyira elterjedtek, hogy karikatúrák jelentek meg a sajtóban, amelyek gúnyt űztek a viszonyukból.

A királyi család és a kormányzat aggódott a kapcsolat által okozott károkért. Mindent megtettek, hogy a pletykákat elhallgattassák, de a történet makacsul tartotta magát. Viktória királynő azonban makacsul ragaszkodott Brownhoz, és nem engedte, hogy bárki is eltávolítsa őt a környezetéből.

Néhány további érdekesség:

• Viktória számos ajándékkal halmozta el Brownt, köztük arcképekkel és ékszerekkel.
• Brown szobát kapott a királyi lakosztályban, ami példátlan kiváltság volt egy szolga számára.
• A királynő naplójában gyakran említette Brownt, és dicsérte a hűségét és őszinteségét.

John Brown 1883-ban hunyt el. Viktória királynő mélyen meggyászolta őt, és szobrot emeltetett a tiszteletére Balmoralban. A kapcsolatuk a mai napig viták tárgya. Vajon valóban romantikus kapcsolat volt, vagy csupán egy mély barátság egy gyászoló királynő és egy őszinte szolga között?

A kérdés megválaszolhatatlan marad, de az biztos, hogy Viktória királynő és John Brown kapcsolata mélyen befolyásolta a királynő életét és uralkodását.

Cézár epilepsziája és a betegséggel való küzdelme

Julius Caesart, a Római Birodalom egyik legkiemelkedőbb alakját, sokan a hadvezéri képességei, politikai zsenialitása és irodalmi munkássága miatt ismerik. Azonban kevesen tudják, hogy Caesar valószínűleg epilepsziában szenvedett. Ez a betegség jelentős hatással lehetett az életére és döntéseire.

Az epilepszia, amelyet akkoriban „morbus comitialis”-nak, vagyis „szent betegségnek” neveztek, sokáig stigma volt a római társadalomban. Bár a betegség pontos okai Caesar korában ismeretlenek voltak, a rohamokat gyakran isteni büntetésnek vagy megszállottságnak tulajdonították.

A történelmi források, mint például Suetonius írásai, utalnak Caesar rohamaira. Ezek a rohamok állítólag hirtelen eszméletvesztéssel és görcsökkel jártak. A Plutarchos által leírt esemény, miszerint Caesar a hispániai hadjárat során hirtelen összeesett, szintén erre utalhat.

A betegség befolyásolhatta Caesar nyilvános megjelenéseit és politikai taktikáját. Elképzelhető, hogy bizonyos helyzeteket kerülni próbált, amelyek stresszt okozhattak, és ezáltal kiválthatták a rohamokat. Azonban a betegségét sosem használta ürügyként, és keményen dolgozott azon, hogy bebizonyítsa rátermettségét.

Az epilepszia kérdése Caesar esetében továbbra is vita tárgya a történészek körében. Egyesek szerint más betegség, például stroke okozhatta a tüneteket, míg mások az epilepszia diagnózisát tartják valószínűnek.

Az orvostudomány mai állása szerint az epilepszia kezelhető, de Caesar korában nem léteztek hatékony gyógymódok. Valószínűleg különböző babonás praktikákkal és gyógynövényekkel próbálták enyhíteni a tüneteit.

Az epilepszia nem akadályozta meg Caesart abban, hogy sikeres hadvezér és politikus legyen. Bátorsága és eltökéltsége példaértékű, és megmutatja, hogy a betegség nem feltétlenül jelenti a képességek korlátozását.

Néhány érdekesség Caesar feltételezett betegségével kapcsolatban:

• A rómaiak babonás módon tekintettek az epilepsziára, ezért Caesar betegsége akár befolyásolhatta volna a rómaiak róla alkotott képét.
• Caesar esete rávilágít arra, hogy a híres történelmi személyiségek is küzdhettek egészségügyi problémákkal.
• Az epilepsziával való küzdelem erőt és kitartást adhatott Caesarnak, ami hozzájárulhatott sikereihez.

A modern orvostudomány fejlődése lehetővé teszi, hogy az epilepsziában szenvedők teljes életet éljenek. Caesar története emlékeztet minket arra, hogy a betegség nem határozhatja meg az ember sorsát.

Jane Austen és a házasságról alkotott valós nézetei

Jane Austen, a Büszkeség és balítélet és más klasszikusok szerzője, a regényeiben a házasságot gyakran a társadalmi felemelkedés és anyagi biztonság eszközeként ábrázolja. Azonban a valóságban Austen nézetei a házasságról sokkal árnyaltabbak és meglepőbbek voltak, mint azt a legtöbben gondolnák.

Austen sosem ment férjhez. Ez önmagában is szokatlan volt a korában, amikor a nők számára a házasság szinte kötelező elvárás volt. Bár kapott házassági ajánlatokat, mindet visszautasította.

Egyik ilyen eset 1802-ben történt, amikor Harris Bigg-Wither, egy gazdag és társadalmilag befolyásos férfi kérte meg a kezét. Austen elfogadta az ajánlatot, de másnap reggel meggondolta magát és visszavonta az ígéretét. Ez a hirtelen döntés azt mutatja, hogy Austen nem volt hajlandó kompromisszumot kötni a boldogságával és az elveivel.

Semmi sem hasonlítható ahhoz, ha az ember a megfelelő személlyel köti össze az életét, de a kényszerből kötött házasság szörnyű gondolat.

Austen levelei rávilágítanak arra, hogy a házasságot inkább praktikus szempontból közelítette meg, mint romantikus idealizációból. Tudatában volt a nők társadalmi és gazdasági kiszolgáltatottságának, és a házasságot a túlélés egyik lehetséges eszközének tekintette.

Mindazonáltal, hitt a szerelem és a kölcsönös tisztelet fontosságában egy házasságban. Ez tükröződik a regényeiben is, ahol a boldog házasságok alapja a szerelem és a közös értékek.

Érdekes módon, Austen nem feltétlenül ítélte el azokat, akik anyagi okokból házasodtak. Megértette a nők helyzetét, és elismerte, hogy néha a praktikum felülírja a romantikát. Viszont sosem helyeselte a szerelem nélküli, kizárólag pénzért kötött házasságokat.

A regényeiben gyakran megjelenik a házasság kritikája, és a társadalmi elvárásoknak való megfelelés kényszere. Austen ezzel a saját korának társadalmi normáit kérdőjelezte meg.

Albert Einstein és a házasságon kívüli kapcsolatai

Albert Einstein, a zseniális fizikus, akinek neve egybeforrt a relativitáselmélettel, nem csak a tudományos világban, hanem a magánéletében is meglepő fordulatokat tartogatott. Bár a tudományos élete iránti elkötelezettsége közismert, a házasságai és azon kívüli kapcsolatai kevésbé ismertek, pedig árnyalják a róla kialakult képet.

Einstein első felesége Mileva Marić volt, egy tehetséges fizikus, akivel még zürichi tanulmányai alatt ismerkedett meg. Kapcsolatuk nem volt zökkenőmentes, és házasságuk alatt számos konfliktus merült fel. Sokan feltételezik, hogy Mileva jelentős szerepet játszott Einstein korai munkáiban, bár ezt a kérdést heves viták övezik. Az is tény, hogy 1902-ben, házasságuk előtt született egy lányuk, Lieserl, akinek a sorsa ismeretlen. Egyes feltételezések szerint örökbe adták, mások szerint fiatalon meghalt.

A házasságuk megromlott, és végül 1919-ben elváltak. A válási megállapodás része volt, hogy ha Einstein Nobel-díjat kap, a díj pénzösszegét Milevának adja. Ez részben a korábbi közös munkájuk elismerése volt, részben pedig a gyermekeik eltartásának biztosítása.

Nem sokkal a Milevától való válása után, még 1919-ben, Einstein feleségül vette unokatestvérét, Elsa Löwenthalt. Ez a kapcsolat azonban nem jelentette a hűség mintaképét. Számos levél bizonyítja, hogy Einstein házasságon kívül több viszonyt is folytatott. Ezek a kapcsolatok gyakran titkosak voltak, és Einstein igyekezett elkerülni a nyilvánosságot.

Einstein maga is elismerte, hogy bonyolult kapcsolatai voltak a nőkkel. Leveleiben gyakran említette, hogy „szüksége van a női társaságra”, de ez a szükséglet nem feltétlenül jelentett monogámiát.

Néhány a legismertebb szeretői közül:

• Betty Neumann: Egy fiatal nő, aki közeli barátságban volt a családdal.
• Ethel Michanowski: Egy berlini társasági hölgy.
• Margarete Lebach: Egy virágárus, akivel rövid ideig tartott a viszonya.

Einstein levelei rávilágítanak arra, hogy Elsa tisztában volt férje hűtlenségével, és valamilyen szinten elfogadta azt. Talán ez volt az ára annak, hogy egy zsenivel éljen együtt. Elsa 1936-ban bekövetkezett halála után Einstein még közelebb került a mostohalányához, Margot Einsteinhez.

Einstein magánélete tehát ellentmondásos képet fest. Egyrészt egy zseniális tudós, aki forradalmasította a fizikát, másrészt egy férfi, aki bonyolult és néha fájdalmas emberi kapcsolatokat ápolt.