A tudományos kísérletek nem csupán a laboratóriumok zárt falai között zajló események, hanem a világunkat gyökeresen átformáló erők. Az évszázadok során végzett kísérletek sorozata vezetett el bennünket a mai fejlett technológiákkal átszőtt életünkhöz. Gondoljunk csak bele, hol lennénk ma a penicillin felfedezése nélkül, vagy ha nem sikerült volna bizonyítani, hogy a Föld kering a Nap körül?
Ezek a kísérletek nem mindig voltak sikeresek, sőt, sokszor váratlan eredmények születtek, amik aztán új kutatási irányokat nyitottak meg. A tudomány lényege éppen ebben rejlik: a kérdések feltevésében, a hipotézisek felállításában és azok kísérleti úton történő igazolásában vagy cáfolatában.
A tudományos kísérletek valójában az emberiség tudásszomjának és a világ megismerésére irányuló vágyának a megtestesülései.
Ebben a szekcióban 12 olyan elképesztő tudományos kísérletet mutatunk be, amelyek óriási hatást gyakoroltak a társadalomra, a technológiára és az orvostudományra. Ezek a kísérletek rávilágítanak arra, hogy a tudományos kíváncsiság és a kitartó munka milyen elképesztő eredményekhez vezethet.
A kísérletek bemutatása során nem csak a tudományos hátteret, hanem az adott kor társadalmi és politikai kontextusát is figyelembe vesszük, hiszen a tudomány sosem létezett vákuumban. A célunk, hogy bemutassuk, hogyan formálták ezek a kísérletek a gondolkodásunkat, az életmódunkat és a jövőnket.
Arkhimédész és a felhajtóerő: A fürdőkádból a tudományba
Arkhimédész neve elválaszthatatlanul összefonódott a felhajtóerő felfedezésével, egy olyan jelenséggel, amely alapjaiban változtatta meg a fizika és a mérnöki tudományok fejlődését. A legenda szerint Hieron király azzal bízta meg Arkhimédészt, hogy derítse ki, vajon az új koronája tiszta aranyból készült-e, vagy az ötvös hamisította az aranyat ezüsttel.
Arkhimédész problémája az volt, hogy anélkül kellett meghatároznia a korona sűrűségét, hogy beolvasztotta volna, ami tönkretette volna. A megoldás állítólag a fürdőkádban jutott eszébe. Mikor a vízbe merült, észrevette, hogy a vízszint megemelkedik, és rájött, hogy a test által kiszorított víz mennyisége megegyezik a test térfogatával. Ezt a felismerést követően „Heuréka!” (Megtaláltam!) felkiáltással rohant ki az utcára, meztelenül.
Az általa kidolgozott módszer lényege az volt, hogy a koronát és egy azonos súlyú, tiszta aranytömböt vízbe merített. Ha a korona kevesebb vizet szorított ki, mint az aranytömb, az azt jelentette, hogy a korona sűrűsége kisebb, tehát tartalmazott valamilyen könnyebb fémet, például ezüstöt.
A felhajtóerő törvénye kimondja, hogy minden folyadékba merített testre felhajtóerő hat, amely egyenlő a test által kiszorított folyadék súlyával.
Ez az egyszerű, mégis zseniális kísérlet nemcsak a korona hamisságát bizonyította be, hanem megalapozta a hidrosztatika tudományát is. A felhajtóerő elve nélkül elképzelhetetlen lenne a hajók tervezése, a tengeralattjárók működése és még számos más technológiai vívmány. Arkhimédész felfedezése rávilágított arra, hogy a világ megértésének kulcsa a gondos megfigyelés és a logikus következtetés.
Galileo Galilei és a teleszkóp: Az égbolt forradalmi megfigyelése
Galileo Galilei neve szorosan összefonódik a teleszkóp tökéletesítésével és az égbolt forradalmi megfigyelésével, melyek gyökeresen megváltoztatták a világról alkotott képet. Bár nem ő volt a teleszkóp feltalálója, Galilei felismerte a benne rejlő potenciált és jelentősen továbbfejlesztette a meglévő modelleket.
1609-ben, alig egy évvel a teleszkóp feltalálása után, Galilei elkészítette saját, nagy teljesítményű távcsövét. Ezzel kezdte meg az égbolt szisztematikus tanulmányozását, melynek eredményei sokkolták a korabeli tudósokat és a közvéleményt.
Galilei megfigyelései sorra cáfolták az addig uralkodó arisztotelészi világképet. Felfedezte a Hold hegyeit és krátereit, ezzel bizonyítva, hogy az égitestek nem tökéletes, sima gömbök, ahogy azt addig hitték. Megfigyelte a Jupiter négy legnagyobb holdját (Io, Europa, Ganymedes, Callisto), melyek az ő tiszteletére a Galilei-holdak nevet kapták. Ez a felfedezés alapvetően rengette meg a geocentrikus világképet, hiszen bebizonyította, hogy nem minden égitest kering a Föld körül.
További fontos felfedezései közé tartozott a Vénusz fázisainak megfigyelése, mely egyértelműen a heliocentrikus világképet támogatta. A Napfoltok felfedezése pedig azt mutatta, hogy a Nap sem tökéletes és változhat.
Galilei megfigyelései kétségbe vonták az addig szentírásként kezelt arisztotelészi elveket és megalapozták a modern csillagászatot.
Galilei munkássága heves vitákat váltott ki a tudományos és vallási körökben. Felfedezései a heliocentrikus világképet támogatták, melyet a katolikus egyház eretnekségnek bélyegzett. Ennek ellenére, Galilei kitartott meggyőződése mellett, és továbbra is népszerűsítette a heliocentrikus elméletet, ami végül a tudományos forradalom egyik legfontosabb mérföldkövévé vált.
Galilei öröksége óriási. Ő volt az egyik első tudós, aki a megfigyelésen és a kísérletezésen alapuló tudományos módszert alkalmazta az égbolt tanulmányozására. Az általa tökéletesített teleszkóp pedig a csillagászati kutatások elengedhetetlen eszközévé vált, lehetővé téve a világegyetem mélyebb megismerését.
Isaac Newton és a gravitáció: Az alma, ami megváltoztatta a fizikát
Bár nem egy szigorú értelemben vett kísérlet volt, Isaac Newton megfigyelése egy lehulló almáról örökre megváltoztatta a fizikáról alkotott elképzeléseinket. A legenda szerint 1666-ban, egy csendes napon, Newton a woolsthorpe-i birtokán elmélkedett, amikor egy alma leesett a fáról. Ez a látszólag jelentéktelen esemény elindította a gondolatmenetét, ami végül a gravitáció törvényének megalkotásához vezetett.
Newton felismerte, hogy ugyanaz az erő, ami az almát a földre húzza, az tartja a Holdat is a Föld körüli pályán. Korábban úgy gondolták, hogy a földi és az égi jelenségek teljesen különállóak. Newton zsenialitása abban rejlett, hogy összekapcsolta a kettőt, és egy univerzális törvényt alkotott.
„Nem mérek ki hipotéziseket.” – Ez a mondat jól tükrözi Newton kísérletezéshez való hozzáállását, ami a megfigyelésen és a matematikai levezetésen alapult.
A gravitáció törvénye nemcsak leírta, hogyan hatnak egymásra a testek, hanem lehetővé tette a bolygók mozgásának pontos előrejelzését is. Ez óriási áttörés volt a tudomány történetében, és a klasszikus mechanika alapjává vált.
Newton munkája forradalmasította a fizikát és a csillagászatot. Elméletei lehetővé tették a tudósoknak, hogy megértsék a Naprendszer működését, és megalapozták a későbbi űrkutatást is. Bár az alma nem volt egy laboratóriumi kísérlet eredménye, a belőle fakadó gondolatkísérlet és a matematikai levezetés a tudományos gondolkodás egyik legfényesebb példája.
Newton munkájának hatása a mai napig érezhető. Az általa lefektetett alapok nélkül nem lenne GPS, műholdas kommunikáció vagy űrutazás. Az alma, ami Newton fejére esett (vagy nem), valóban megváltoztatta a világot.
Antoine Lavoisier és a tömegmegmaradás törvénye: A kémia alapjainak lerakása
Antoine Lavoisier, a 18. században élt francia kémikus forradalmasította a kémiát kísérleteivel. Előtte a tudományágat homály fedte, tele volt alkímiai elképzelésekkel és pontatlan mérésekkel. Lavoisier szisztematikus megközelítése és pontos mérlegei azonban új korszakot nyitottak.
Legfontosabb kísérletei között szerepelt a fémek égésének vizsgálata. Akkoriban úgy gondolták, hogy égés során egy „flogiszton” nevű anyag távozik a tárgyból. Lavoisier azonban gondosan megmérte a fémek és a levegő tömegét az égés előtt és után. Azt találta, hogy a fém tömege nőtt, és a levegő tömege csökkent. Ebből arra következtetett, hogy égés során a fém oxigénnel reagál, és nem egy anyag távozik, hanem egy másik kapcsolódik hozzá.
Ez a felfedezés alapozta meg a tömegmegmaradás törvényét. Lavoisier bebizonyította, hogy egy zárt rendszerben a kémiai reakciók során a tömeg nem vész el és nem keletkezik, hanem csak átalakul. Ezt a következőt fejezte ki:
A természetben semmi sem vész el, semmi sem keletkezik, minden csak átalakul.
Kísérletei során gondosan mérte a reagensek és a termékek tömegét, és bebizonyította, hogy azok megegyeznek. Ez az elv alapvető fontosságúvá vált a kémiai számításokhoz és az egyenletek kiegyensúlyozásához.
Lavoisier nemcsak a tömegmegmaradás törvényét fedezte fel, hanem az oxigén szerepét is a légzésben. Kimutatta, hogy az állatok légzés során oxigént fogyasztanak és szén-dioxidot termelnek, ami hasonló az égés folyamatához. Ezzel összekötötte a kémiai és a biológiai folyamatokat.
Lavoisier munkássága új nomenklatúrát is hozott a kémiába, amely segített a kémiai elemek és vegyületek egyértelmű azonosításában. Ez nagyban hozzájárult a kémia tudományos alapokra helyezéséhez. A francia forradalom idején guillotine áldozata lett, de öröksége a mai napig él a kémiában.
Louis Pasteur és a pasztörizálás: A mikrobák elleni harc kezdete
Louis Pasteur neve összefonódott a pasztörizálással, egy olyan eljárással, ami forradalmasította az élelmiszeripart és megalapozta a modern mikrobiológia alapjait. A 19. század közepén Pasteur bebizonyította, hogy a mikroorganizmusok, nem pedig az „élet erő”, felelősek az élelmiszerek romlásáért és a betegségek terjesztéséért.
Korábban az emberek úgy vélték, hogy az élelmiszerek maguktól romlanak meg, egyfajta spontán generáció eredményeként. Pasteur azonban elegáns kísérletekkel kimutatta, hogy a levegőben lévő mikroorganizmusok szennyezik az élelmiszereket, és ezek szaporodása okozza a romlást. Az egyik legismertebb kísérlete az úgynevezett „hattyúnyakú lombik” kísérlet volt. Ebben a kísérletben forralt tápoldatot helyezett egy speciális lombikba, amelynek hosszú, S alakú nyaka volt. A nyak lehetővé tette a levegő bejutását, de megakadályozta a mikroorganizmusok bejutását a tápoldatba. Az eredmény: a tápoldat sokáig steril maradt, amíg a lombikot meg nem döntötték, és a mikroorganizmusok be nem jutottak.
A pasztörizálás lényege, hogy az élelmiszert – leggyakrabban tejet vagy bort – meghatározott ideig magas hőmérsékletre hevítik, majd gyorsan lehűtik. Ezzel elpusztítják a káros mikroorganizmusokat, anélkül, hogy jelentősen befolyásolnák az élelmiszer ízét vagy tápértékét.
A pasztörizálás gyakorlati alkalmazása azonnali és drámai hatással volt. A tej romlása jelentősen csökkent, ami lehetővé tette a tej hosszabb ideig tartó tárolását és szállítását. Ez különösen fontos volt a városokban, ahol a friss tejhez való hozzáférés korlátozott volt. Emellett a pasztörizálás segített megelőzni a tejjel terjedő betegségeket, mint például a tuberkulózis és a brucellózis.
Pasteur munkássága nemcsak az élelmiszeriparban hozott változást. Az általa lefektetett alapelvek vezettek a csíraelmélet kidolgozásához, ami forradalmasította az orvostudományt. Pasteur bebizonyította, hogy a betegségeket mikroorganizmusok okozzák, és ez a felismerés elvezetett a fertőtlenítés és az oltások kifejlesztéséhez. Pasteur maga is kifejlesztett vakcinákat többek között a veszettség ellen, ezzel megmentve számtalan ember életét.
Pasteur kísérletei és felfedezései nemcsak a tudományos ismereteinket bővítették, hanem közvetlen hatással voltak az emberek életére. A pasztörizálás és a csíraelmélet elterjedése jelentősen hozzájárult a közegészség javításához és a fertőző betegségek visszaszorításához. Louis Pasteur munkássága örökre beírta magát a tudomány történetébe, mint az egyik legjelentősebb és legmeghatározóbb tudományos kísérlet, ami megváltoztatta a világot.
Marie Curie és a radioaktivitás: A sugárzás rejtett erejének felfedezése
Marie Curie neve összeforrt a radioaktivitás fogalmával, és munkássága alapjaiban változtatta meg a természettudományokat, különösen a fizikát és a kémiát. Férjével, Pierre Curie-vel közösen végeztek úttörő kísérleteket, melyek forradalmasították az atomokról alkotott elképzeléseinket. A radioaktivitás felfedezése nem csupán egy tudományos áttörés volt, hanem egy új korszak kezdete a gyógyászatban és az energiatermelésben is.
Curie kezdetben Henri Becquerel munkájára épített, aki 1896-ban felfedezte, hogy az uránium spontán módon sugárzást bocsát ki. Marie Curie ezt a jelenséget vizsgálva jutott arra a következtetésre, hogy ez az uránium atomi tulajdonsága, és nem valami külső hatás eredménye. Ezt a spontán sugárzást nevezte el radioaktivitásnak.
A Curie házaspár nem elégedett meg az uránium vizsgálatával. Több tonna uránszurokérccel dolgozva, fáradságos munkával sikerült izolálniuk két új radioaktív elemet: a polóniumot (Marie szülőhazája, Lengyelország után elnevezve) és a rádiumot. Ez a munka rendkívül veszélyes volt, mivel a sugárzás hatásai akkoriban még nem voltak teljesen ismertek.
A Curie házaspár bebizonyította, hogy az atomok nem oszthatatlanok, hanem belső energiával rendelkeznek, melyet sugárzás formájában képesek kibocsátani.
A rádium gyógyászati alkalmazása hamar népszerűvé vált, különösen a rák kezelésében. Bár a sugárzás veszélyei később nyilvánvalóvá váltak, a Curie-ék által kifejlesztett terápiák sok ember életét mentették meg. Marie Curie kétszer is Nobel-díjat kapott: 1903-ban fizikából (férjével és Henri Becquerellel megosztva), 1911-ben pedig kémiából, ezzel is elismerve a radioaktivitás terén elért páratlan eredményeit.
Munkásságuk nem csak a tudományos világot forradalmasította, hanem a társadalomra is mély hatást gyakorolt. A radioaktivitás felfedezése új kérdéseket vetett fel az energia természetéről, az atomok szerkezetéről és a világ működéséről, melyek a mai napig foglalkoztatják a tudósokat.
Alexander Fleming és a penicillin: Az antibiotikumok korszakának hajnala
Alexander Fleming neve szorosan összefonódik a penicillin felfedezésével, egy olyan eseménnyel, ami gyökeresen megváltoztatta az orvostudományt és az emberiség életét. 1928-ban, a londoni St. Mary’s Kórházban dolgozó Fleming egy egyszerű, ám annál jelentősebb megfigyelést tett.
Egy gondatlanul otthagyott Petri-csészében, melyben Staphylococcus baktériumokat tenyésztett, penészgomba telepek jelentek meg. A gomba körül a baktériumok elpusztultak. Ezt a penészt Penicillium notatum-nak azonosította.
Fleming felismerte, hogy a penészgomba valamilyen baktériumölő anyagot termel. Bár a penicillin izolálása és tömeges előállítása nem az ő érdeme (ezt Howard Florey és Ernst Chain végezték el az 1940-es években), az alapokat ő fektette le.
A penicillin felfedezése előtt a bakteriális fertőzések gyakran halálos kimenetelűek voltak. Egyszerű sebek, tüdőgyulladás, szepszis – mind-mind komoly veszélyt jelentettek. A penicillin megjelenésével ezek a betegségek kezelhetővé váltak.
A penicillin felfedezése az antibiotikumok korszakának kezdetét jelentette, forradalmasítva a fertőző betegségek kezelését és megmentve életek millióit.
A penicillin tömeggyártása során azonban felmerültek problémák. A termelés nehézkes volt, és a gomba hatékonysága is változó. Mindezek ellenére a penicillin óriási hatással volt a második világháborúra, jelentősen csökkentve a sebesültek halálozási arányát.
A penicillin felfedezése nem csupán egy új gyógyszer megjelenését jelentette, hanem inspirációt is adott a kutatóknak, hogy más antibiotikumokat is keressenek. Az antibiotikumoknak köszönhetően a várható élettartam jelentősen megnőtt, és számos betegség, mely korábban rettegést okozott, kezelhetővé vált.
Albert Einstein és a relativitáselmélet: Az idő és a tér újragondolása
Albert Einstein relativitáselmélete forradalmasította a fizika világát, és megváltoztatta az időről, térről, tömegről és energiáról alkotott elképzeléseinket. Bár nem egyetlen kísérlet, hanem egy elméleti keret, a relativitáselmélet előrejelzéseit számos kísérlet igazolta, ezzel bekerülve a tudománytörténet legmeghatározóbb eseményei közé.
A relativitáselmélet alapvetően megváltoztatta a Newtoni fizikáról alkotott képünket, amely addig a világ tökéletes és abszolút leírásának tűnt.
Az általános relativitáselmélet egyik legfontosabb előrejelzése a gravitációs lencsehatás. Ez azt jelenti, hogy a hatalmas tömegű objektumok, mint például galaxishalmazok, meghajlítják a teret maguk körül, és ezáltal a mögöttük lévő távoli objektumok fényét is. Ezt a jelenséget számos alkalommal megfigyelték, megerősítve Einstein elméletét.
Egy másik kulcsfontosságú kísérleti bizonyíték az idő dilatációja. Az elmélet szerint az idő lassabban telik el egy erős gravitációs térben, vagy nagy sebességgel mozgó objektumok számára. Ezt atomórákkal igazolták repülőgépeken, ahol az órák a földön lévő órákhoz képest kismértékben eltérő időt mutattak. A GPS műholdak működése is a relativitáselmélet korrekcióit igényli, különben pontatlan helymeghatározást eredményeznének.
A speciális relativitáselmélet, mely az állandó sebességgel mozgó rendszerekkel foglalkozik, szintén számos kísérleti igazolást nyert. Például, a müonok, az atmoszférában keletkező részecskék, rövid élettartamuk ellenére elérik a föld felszínét, mert nagy sebességük miatt az idő lelassul számukra a mi szemszögünkből nézve (idő dilatáció).
Einstein munkássága nem csupán a tér és az idő természetének megértéséhez járult hozzá, hanem a modern technológia számos területén is alkalmazzák, a nukleáris energiától kezdve a orvosi képalkotásig. Az elméletének köszönhetően képesek vagyunk megérteni a világegyetem működését, a fekete lyukak kialakulásától a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzásig.
Avery–MacLeod–McCarty kísérlet: A DNS mint genetikai anyag bizonyítéka
Az Avery–MacLeod–McCarty kísérlet, melyet 1944-ben publikáltak, forradalmasította a genetikai kutatásokat. Ez a kísérlet szolgáltatta az első közvetlen bizonyítékot arra, hogy a DNS, és nem a fehérjék, a genetikai információ hordozója.
A kiindulópont Frederick Griffith 1928-as kísérlete volt, melyben kimutatta a baktériumok transzformációját. Griffith kétféle Streptococcus pneumoniae baktériumtörzset használt: egy virulens (S törzs) és egy nem virulens (R törzs) változatot. Amikor a hővel elölt S törzset a nem virulens R törzzsel keverte, az R törzs virulenssé vált. Griffith nem tudta azonosítani a transzformációért felelős anyagot.
Oswald Avery, Colin MacLeod és Maclyn McCarty ezt a jelenséget vizsgálták tovább. Céljuk az volt, hogy azonosítsák a „transzformáló elvet”. Gondos kísérletek során a hővel elölt S törzs kivonatát különböző enzimekkel kezelték, melyek lebontották a fehérjéket, a RNS-t vagy a DNS-t. Azt találták, hogy amikor a DNS-t lebontották, a transzformáció nem történt meg. Ezzel szemben, ha a fehérjéket vagy az RNS-t távolították el, a transzformáció továbbra is bekövetkezett.
Ez a kísérlet egyértelműen kimutatta, hogy a DNS a genetikai információ hordozója, és felelős a baktériumok transzformációjáért.
A kísérlet jelentősége óriási volt, bár kezdetben nem mindenki fogadta el maradéktalanul. Sokan még mindig a fehérjéket tartották a genetikai anyag legvalószínűbb jelöltjének, mivel azok sokkal komplexebbnek tűntek, mint a DNS.
Azonban az Avery–MacLeod–McCarty kísérlet alapozta meg a későbbi kutatásokat, amelyek végérvényesen megerősítették a DNS központi szerepét a genetikai információ tárolásában és átadásában. Ez a felfedezés elengedhetetlen volt a molekuláris biológia fejlődéséhez és a genetikai kód megfejtéséhez.
Rosalind Franklin, Watson és Crick: A DNS szerkezetének feltárása
A DNS kettős hélix szerkezetének felfedezése az egyik legnagyobb áttörés a biológia történetében, és örökre megváltoztatta a tudományt. Bár sokan James Watson és Francis Crick nevét azonosítják a felfedezéssel, a történet ennél jóval összetettebb, és Rosalind Franklin kulcsfontosságú szerepét sem szabad elfelejteni.
Franklin, egy briliáns fizikai kémikus, úttörő munkát végzett a DNS röntgendiffrakciós képalkotásában. A „Fotó 51” néven elhíresült képe, amelyet Franklin készített, kritikus információkat tartalmazott a DNS szerkezetéről. Ez a kép megmutatta, hogy a DNS egy hélix, és a foszfátcsoportok a molekula külső részén helyezkednek el.
Watson és Crick, a Cambridge-i Egyetemen dolgozó kutatók, Franklin munkájától inspirálódva, és Maurice Wilkins engedélyével hozzájutva a „Fotó 51”-hez, építették fel a helyes DNS modellt. Ők voltak azok, akik felismerték, hogy a DNS egy kettős hélix, ahol két spirális szál egymás köré tekeredik. Azt is megértették, hogy az adenin (A) mindig a timinnel (T) párosodik, a guanin (G) pedig a citozinnal (C), ami a bázispárosodás szabályát eredményezte.
A DNS szerkezetének feltárása forradalmasította a genetikát, a molekuláris biológiát és az orvostudományt.
1962-ben Watson, Crick és Wilkins Nobel-díjat kaptak az orvostudomány területén a DNS szerkezetének felfedezéséért. Sajnos, Rosalind Franklin addigra már elhunyt (1958-ban petefészekrákban), és a Nobel-díjat posztumusz nem lehetett átadni.
Bár Franklin nem kapta meg a méltó elismerést életében, ma már széles körben elismerik a DNS szerkezetének feltárásában betöltött nélkülözhetetlen szerepét. A története emlékeztet bennünket a tudományban a csoportmunka fontosságára és arra, hogy a nők hozzájárulása a tudományhoz néha figyelmen kívül marad.
A Milgram-kísérlet: Az engedelmesség sötét oldala
A Milgram-kísérlet, melyet Stanley Milgram szociálpszichológus vezetett a Yale Egyetemen a 60-as évek elején, az engedelmesség pszichológiájának egyik legmegrázóbb és legvitatottabb tanulmánya. Célja az volt, hogy megvizsgálja, mennyire hajlandóak az emberek engedelmeskedni egy tekintélyszemélynek, még akkor is, ha az utasítások ellentmondanak a saját lelkiismeretüknek.
A kísérlet során a résztvevőket, akik azt hitték, hogy egy tanulási kísérletben vesznek részt, arra utasították, hogy adjanak egyre erősebb elektromos sokkokat egy másik személynek (aki valójában beépített ember volt), valahányszor az rossz választ adott egy feladatra. A sokkok erőssége fokozatosan emelkedett, egészen a potenciálisan halálos szintig.
Megdöbbentő módon a résztvevők jelentős része, mintegy 65%-a, a legmagasabb, 450 voltos szintig adta a sokkokat, pusztán a kísérletvezető utasítására.
A kísérlet rávilágított arra, hogy az emberek hajlamosak engedelmeskedni a tekintélynek, még akkor is, ha az az erkölcsi normáikkal ütközik. A Milgram-kísérlet komoly etikai kérdéseket vetett fel, mivel a résztvevők hatalmas stresszt és lelkiismereti válságot éltek át a kísérlet során.
A kísérletet többször is megismételték különböző variációkban, és az eredmények hasonlóak maradtak. A kísérlet hatására jelentősen szigorodtak a pszichológiai kutatások etikai szabályai. A Milgram-kísérlet máig meghatározó a szociálpszichológiában, és elgondolkodtató tanulságokkal szolgál az emberi viselkedésről, az engedelmességről és a felelősségről. A kísérlet rámutatott, hogy külső tényezők, mint a tekintély jelenléte, sokkal nagyobb hatással lehetnek a viselkedésünkre, mint gondolnánk. A kísérletet ért kritikák ellenére, a Milgram-kísérlet megváltoztatta a világról alkotott elképzeléseinket.
