A babonák az emberiség történetének szerves részét képezik, mélyen gyökerezve a különböző kultúrákban. Ezek a hiedelmek, gyakran a tudományosan nem igazolható félelmeken és reményeken alapulnak, generációról generációra öröklődnek. A világ számos pontján találkozhatunk olyan szokásokkal, amelyek elsőre furcsának vagy éppen érthetetlennek tűnhetnek a külső szemlélő számára.
A babonák sokszínűsége lenyűgöző. Míg egyes kultúrákban a tükör törése hét év balszerencsét hoz, máshol a fekete macska keresztezése az utat jelenti szerencsétlenséget. Ezek a hiedelmek gyakran a természeti jelenségekkel, az állatokkal vagy éppen a mindennapi tárgyakkal kapcsolatosak. A babonák nem csupán a félelmeket tükrözik, hanem a közösségi összetartozást is erősíthetik.
A babonák a világ számos kultúrájában jelen vannak, és a történelem során fontos szerepet játszottak az emberek életében.
A babonák eredete gyakran a múlt homályába vész, és nehéz pontosan meghatározni, mikor és hogyan alakultak ki. Azonban az biztos, hogy ezek a hiedelmek szoros kapcsolatban állnak az adott kultúra értékrendjével és világnézetével. A következőkben 15 olyan furcsa babonát mutatunk be a világ különböző tájairól, amelyek rávilágítanak a kulturális sokszínűségre és az emberi képzelet gazdagságára.
A tükör összetörése: Hét év balszerencse
A tükör összetörése világszerte elterjedt babona, melynek gyökerei mélyen a történelembe nyúlnak. A leggyakoribb hiedelem szerint hét év balszerencse vár arra, aki összetöri a tükröt. De honnan ered ez a furcsa elképzelés?
A tükrökkel kapcsolatos babonák már az ókorban is léteztek. A rómaiak például úgy hitték, hogy az élet hétévente újul meg, és a tükörben látható tükörkép a lélek egyfajta tükröződése. Így ha valaki összetört egy tükröt, az azt jelentette, hogy a lelke hét évre károsodott.
Más elméletek szerint a babona a tükrök korai, drága előállításával függ össze. Egy tükör összetörése komoly anyagi veszteséget jelentett, ezért a balszerencsére való utalás egyfajta elrettentő eszköz volt a gondatlanság ellen.
A tükör összetörése nem csupán anyagi veszteséget, hanem a lélek sérülését is jelenthette az emberek számára.
Érdekes módon a tükör összetörése után is léteznek „szerencsehozó” módszerek a balszerencse elkerülésére. Egyesek szerint a tükör darabjait egy folyóba kell dobni, míg mások azt javasolják, hogy a darabokat el kell temetni, hogy a balszerencse ne találjon rájuk.
Akár hiszünk benne, akár nem, a tükör összetörésének babonája máig él, és sokan ösztönösen óvatosabban bánnak a tükrökkel, elkerülve a potenciális hét évnyi balszerencsét.
A fekete macska átlépése: Európai és amerikai félelmek
A fekete macskák átlépése az egyik legismertebb babona a nyugati kultúrában, különösen Európában és Amerikában. A félelem gyökerei a középkorba nyúlnak vissza, amikor a fekete macskákat gyakran a boszorkányokkal hozták összefüggésbe. Úgy vélték, hogy a boszorkányok képesek fekete macskákká változni, vagy azok a démoni segítőik.
Emiatt a fekete macska átlépése szerencsétlenséget jelentett, ami valakit valamilyen módon el fog érni. Azonban a babona ereje függ a helyi szokásoktól és az egyéni hitektől is. Egyesek szerint csak akkor hoz szerencsétlenséget, ha a macska balról jobbra halad át az ember előtt.
A fekete macska átlépése az utat balról jobbra egyet jelent a rossz szerencsével, mert a bal oldalt hagyományosan a baljóslatú dolgokkal azonosítják.
Érdekes módon, Angliában és Skóciában a babona épp ellenkezője is létezik: egyes vidékeken a fekete macska átlépése szerencsét hoz, különösen a házasságra készülő nők számára. Azt tartják, hogy egy fekete macska látogatása az esküvő napján jó előjel.
A babona elterjedtsége a popkultúrában is megmutatkozik. Számos filmben, könyvben és tévéműsorban használják a fekete macskákat a baljóslatú hangulat megteremtésére. Még ma is sokan óvakodnak attól, hogy egy fekete macska eléjük kerüljön az utcán, még akkor is, ha nem hisznek a babonában.
A fekete macskák helyzete az állatmenhelyeken is nehezebb, mivel kevésbé valószínű, hogy örökbe fogadják őket, mint más színű macskákat. Ez a babona sajnos a mai napig befolyásolja a macskák sorsát.
A pénzérme szerencsés helye: Kínai babonák a gazdagságról
Kínában a pénzérmékkel kapcsolatos babonák mélyen gyökereznek a feng shui elveiben, melyek a harmóniát és a pozitív energia áramlását hivatottak biztosítani. A gazdagság bevonzásának egyik legelterjedtebb módja a pénzérmék megfelelő elhelyezése a lakásban.
Sokan hiszik, hogy ha a bejárati ajtó elé, a küszöb alá helyeznek három kínai pénzérmét piros szalaggal összekötve, az bevonzza a jólétet és megakadályozza, hogy a pénz „kiszökjön” a házból. A piros szín ugyanis a szerencse és a védelem szimbóluma.
A pénzérmék tárolásának módja is kulcsfontosságú. Sokan tartják a pénztárcájukban vagy a pénztároló dobozukban szerencsepénzt, ami egy régi, különleges pénzérme lehet. Úgy vélik, ez az érme „behívja” a többi pénzt.
A feng shui szerint a vörös borítékban (hongbao) adott pénz szerencsét hoz az ajándékozónak és a megajándékozottnak is. Ez különösen igaz az újévkor adott borítékokra.
Azonban nem mindegy, hogy milyen pénzérméket használunk. A legértékesebbek a kínai császárok idejéből származó, lyukas közepű érmék, melyeket piros zsinórral fűznek össze.
A pénzérmékkel való játék, vagy azok tiszteletlen kezelése balszerencsét hozhat. A pénzt tisztelni kell, mert az a kemény munka gyümölcse.
Vannak, akik a növényeik földjébe rejtenek pénzérméket, hogy ezzel is elősegítsék a növekedést és a bőséget. Ez a babona a természet és a pénz kapcsolatát hangsúlyozza.
A bal lábbal való felkelés: Görög eredetű balszerencse
A bal lábbal való felkelés babonája, mely szerint balszerencsét hoz, különösen elterjedt a görög kultúrában. Úgy tartják, hogy ha valaki bal lábbal kel ki az ágyból, az egész napja rosszul fog alakulni. Ez a hiedelem valószínűleg azzal függ össze, hogy a bal oldalt hagyományosan a negatív energiákkal és a balszerencsével társítják.
Görögországban ez a babona annyira elterjedt, hogy az emberek tudatosan figyelnek arra, melyik lábukkal kelnek ki az ágyból. Sokan jobb lábbal kezdik a napot, hogy elkerüljék a potenciális problémákat. Vannak, akik különféle rituálékat is végeznek, például imádkoznak vagy valamilyen szerencsehozó tárgyat érintenek meg, hogy biztosítsák a napjuk pozitív kimenetelét.
A görögök szerint a bal lábbal való felkelés nem csupán apró kellemetlenségeket okozhat, hanem komolyabb problémákhoz is vezethet, mint például viták, balesetek vagy akár betegségek.
A babona gyökerei mélyen a görög mitológiában és a vallásban keresendők. A bal oldalt gyakran a káosszal és a sötétséggel hozták összefüggésbe, míg a jobb oldalt a renddel és a jóval. Ez a dualitás a mindennapi élet számos területén megmutatkozott, és a bal lábbal való felkelés babonája is ennek a gondolkodásmódnak a része.
Bár a modern világban sokan nem hisznek a babonákban, a bal lábbal való felkelés hiedelme még mindig él a görög kultúrában, és sokan öntudatlanul is kerülik ezt a potenciális balszerencsét.
A só elszórása: A megbocsátás rituáléja
A só elszórása az egyik legismertebb babona a világon, melynek gyökerei mélyen a történelemben rejlenek. Bár sokan egyszerű balszerencsének tartják, a mögötte húzódó történet ennél jóval összetettebb.
A babona eredete a Római Birodalom idejére vezethető vissza. A só abban az időben rendkívül értékes volt, szinte fizetőeszközként funkcionált. Éppen ezért a só elszórása pazarlásnak számított, ami haragot válthatott ki az istenekből.
A keresztény vallás is hozzájárult a babona elterjedéséhez. Egyesek szerint Júdás a „Az utolsó vacsora” festményen éppen sót borít ki, ami a gonoszság és az árulás szimbóluma lett.
Azonban a só elszórása nem csupán balszerencsét hozhat. A hagyomány szerint a balszerencse elkerülése érdekében a bal vállunk fölött kell átdobni egy csipet sót. Ezzel a gesztussal elvakíthatjuk a gonosz szellemeket, akik a bal vállunk mögött leselkednek.
A só átdobása a bal váll fölött valójában egy rituális cselekedet, melynek célja a megbocsátás és a védelem elnyerése.
Az átdobás iránya sem véletlen: a bal oldalt hagyományosan a gonosz és a szerencsétlenség oldalának tekintik. A só átdobása tehát egyfajta szimbolikus tisztítást jelent.
Bár a modern világban a só már nem olyan értékes, mint régen, a babona még mindig él. Sokan ösztönösen átdobnak egy csipet sót a válluk fölött, ha véletlenül kiborítják, ezzel is biztosítva a nyugalmukat és elkerülve a szerencsétlenséget.
A 13-as szám átka: A péntek és a szerencsétlenség kapcsolata
A triszkaidekafóbia, azaz a 13-as számtól való félelem, világszerte elterjedt babona. Gyökerei a történelemben és a vallásban mélyen gyökereznek. Sokan úgy vélik, hogy a 13-as szám balszerencsét hoz, különösen, ha péntekre esik.
A péntek 13. babona eredete nem teljesen tisztázott, de több elmélet is létezik. Az egyik szerint a keresztény hagyományokhoz kapcsolódik, mivel Jézust pénteken feszítették keresztre, és az utolsó vacsorán 13-an ültek az asztalnál: Jézus és 12 apostola. Júda, aki elárulta Jézust, a tizenharmadik volt.
Egy másik elmélet szerint a templomos lovagok 1307. október 13-án, pénteken lettek letartóztatva és megkínozva, ami tovább erősítette a péntek 13-hoz kapcsolódó negatív asszociációkat.
A 13-as szám negatív megítélése más kultúrákban is jelen van. Például egyes olasz épületekben nincs 13. emelet, és néhány szállodában kihagyják a 13-as szobaszámot.
A skandináv mitológiában is találunk utalást a 13-as szám balszerencséjére. Egy legenda szerint 12 isten volt hivatalos egy vacsorára Valhallában, amikor Loki, a 13. nemkívánatos vendég megérkezett, és viszályt szított, ami végül az egyik isten halálához vezetett.
A babona olyannyira elterjedt, hogy komoly hatással van a mindennapi életre. Sokan kerülik a fontos döntések meghozatalát, az utazást, vagy a házasságkötést péntek 13-án. Egyes kórházakban nincs 13-as számú kórterem, és a repülőgépeken sincs 13-as üléssor.
Bár a péntek 13. babona széles körben elterjedt, fontos megjegyezni, hogy nincs tudományos bizonyíték arra, hogy ez a nap valóban balszerencsét hozna. Sokkal inkább egy kulturális jelenségről van szó, melynek gyökerei a történelemben és a vallásban keresendők.
A kopogás a fán: A gonosz szellemek távoltartása
A fa kopogtatása világszerte elterjedt babona, melynek célja a szerencse megőrzése vagy a baj elhárítása. Gyökerei mélyen a pogány hitekben rejlenek, ahol a fák szentek voltak és a szellemek otthonául szolgáltak.
Régen úgy hitték, hogy a fákban jóindulatú szellemek lakoznak, akik segíthetnek a nehéz helyzetekben. Ha valaki dicsekedett valamivel, vagy túlságosan bizakodó volt, megkopogtatta a fát, hogy elkerülje a szellemek haragját, akik esetleg elvehették volna a szerencséjét.
A babona másik változata szerint a kopogtatás a gonosz szellemek elűzésére szolgál. Ha valaki rossz gondolatra jutott, vagy félt valamilyen balszerencsétől, kopogtatással „zavarta meg” a gonosz szellemeket, hogy azok ne tudják meghallani a félelmeit, és így ne tudjanak ártani.
A kopogtatás tehát egyfajta védekező mechanizmus, mellyel az emberek a láthatatlan erők befolyását próbálják megakadályozni.
Bár a modern világban a babona mögött rejlő hit már nem feltétlenül él, a szokás mégis fennmaradt. Gyakran anélkül kopogtatunk a fán, hogy tudnánk, miért tesszük, egyszerűen csak ösztönösen cselekszünk. A babona továbbélését segíti, hogy generációról generációra öröklődik.
Érdekesség, hogy a babona nem csak a fára korlátozódik. Ha nincs a közelben fa, sokan fára emlékeztető anyagon, például fadarabokon vagy fa bútorokon kopogtatnak.
A lóhere ereje: A négylevelű lóhere és a szerencse
A négylevelű lóhere a szerencse egyik legismertebb szimbóluma szerte a világon, de eredete és jelentése mélyen gyökerezik a különböző kultúrákban. A háromlevelű lóhere önmagában is szent növény volt a kelták számára, a négylevelű pedig még ritkább és különlegesebb, ezért még nagyobb erőt tulajdonítottak neki.
A legenda szerint a négylevelű lóhere minden egyes levele más-más dolgot szimbolizál: az első a hitet, a második a reményt, a harmadik a szeretetet, a negyedik pedig a szerencsét. Ez a négyes kombináció teszi a négylevelű lóherét a pozitív energiák és a jó dolgok vonzójává.
Érdekes, hogy a négylevelű lóhere megtalálása önmagában is szerencsésnek számít, hiszen körülbelül 10 000 háromlevelű lóherére jut egy négylevelű. Ez a ritkaság adja a varázsát és a különleges jelentőségét.
A négylevelű lóhere nem csupán egy babona; egy ősi hitrendszer és a természettel való kapcsolatunk emléke.
A középkorban a négylevelű lóherét védő amulettként hordták maguknál az emberek, hittek abban, hogy megvédi őket a gonosz szellemektől és a rontástól. A gyerekek gyakran keresték a mezőkön, mert úgy vélték, hogy ha találnak egyet, akkor szerencsések lesznek a szerelemben.
Manapság a négylevelű lóhere továbbra is népszerű szerencsehozó talizmán. Gyakran ajándékozzák meg egymást az emberek négylevelű lóherével, hogy szerencsét kívánjanak a másiknak, vagy éppen maguk viselik ékszerként, hogy egész nap szerencsések legyenek. Akár hiszünk benne, akár nem, a négylevelű lóhere egy kedves és optimista szimbólum, ami mosolyt csal az arcunkra.
A babonás szín: A lila és a balszerencse Olaszországban
Olaszországban a lila szín viselése vagy ajándékozása balszerencsét hozhat. Ez a babona mélyen gyökerezik a történelemben, konkrétan a római időkben.
Eredetileg a lila a gyász és a halál színe volt. A római császárok lila tógát viseltek a gyászidőszakban, ami összekapcsolta a színt a szomorúsággal és a veszteséggel. Később, a középkorban a lila a böjt színe lett, és a katolikus papok viselték a húsvétot megelőző időszakban.
A babona azonban nem csak a vallási és történelmi kontextusból ered. A színház világában is gyökeret vert. A lila színű jelmezek gyakran szerencsétlenséget hoztak az előadásokra, mert drágák voltak, és ha egy előadás megbukott, a lila jelmezeket okolták. Így a lila a sikertelenség szimbólumává vált.
A babona annyira erős, hogy sok olasz kerüli a lila ruhák viselését, különösen a színházba járáskor vagy fontos eseményeken.
Napjainkban a babona még mindig él Olaszországban, bár talán már kevésbé szigorúan. Sokan továbbra is óvakodnak a lila színű tárgyak ajándékozásától, különösen idősebb embereknek. Egyesek még mindig úgy vélik, hogy a lila balszerencsét hoz a házba vagy a vállalkozásba.
Bár a fiatalabb generációk kevésbé tartják be a babonát, a lila színhez kapcsolódó negatív konnotációk még mindig érezhetőek az olasz kultúrában. Ez a babona egy érdekes példa arra, hogy a színek milyen mélyen beivódhatnak egy kultúra hiedelmeibe és szokásaiba.
A vizes hajjal való lefekvés: Szépségápolási babonák
Számos kultúrában él az a babona, hogy vizes hajjal lefeküdni súlyos következményekkel járhat a szépségre és az egészségre nézve. Ez a hiedelem generációkon át öröklődik, és különböző formákban jelenik meg a világ különböző részein.
Egyik leggyakoribb változata, hogy a vizes hajjal való alvás megfázást okoz. Bár orvosilag nem bizonyított, hogy a vizes haj közvetlenül okozhatná a megfázást, a babona makacsul tartja magát.
Másik elterjedt nézet szerint a vizes hajjal alvás hajhulláshoz vezethet. Ez a hiedelem azon alapul, hogy a nedves haj sérülékenyebb, és az éjszakai forgolódás során könnyebben törik.
Ezt a babonát erősíti az a megfigyelés, hogy a vizes haj nehezebb, ami a hajhagymákra nagyobb terhelést ró.
Vannak, akik úgy vélik, hogy a vizes hajjal való alvás fejfájást okoz. Ennek oka lehet a fejbőr lehűlése, ami egyeseknél feszültséget válthat ki. Ezenkívül sokan tartanak attól, hogy a párna nedves marad, ami kedvez a baktériumok és gombák elszaporodásának, ami bőrproblémákhoz vezethet.
Bár ezek a babonák sokak számára megalapozatlannak tűnhetnek, fontos megérteni, hogy a kulturális hiedelmek mélyen gyökereznek az emberek gondolkodásában, és befolyásolhatják a szépségápolási szokásaikat.
A sípok tiltása: Tengerészek és a vihar előidézése
A tengerészek élete mindig is tele volt veszélyekkel és bizonytalansággal, ezért nem meglepő, hogy számos babona alakult ki a tengeren. Az egyik legérdekesebb és legelterjedtebb ezek közül a sípolás tilalma a hajón.
A babona gyökerei mélyen a múltba nyúlnak vissza. Azt tartották, hogy a sípolás „kihívja a szelet”, azaz viharokat idéz elő. Minden matróznak megvolt a maga sípja, amivel a szelet irányította. Amikor valaki csak úgy, ok nélkül sípolt, azzal összezavarta a szeleket, és ezzel haragot vont maga után, ami viharban csúcsosodott ki.
A sípolás emellett a hajó szellemét is felbosszanthatta. A babona szerint a hajók saját szellemekkel rendelkeztek, amelyek érzékenyek voltak a zajokra. A felesleges sípolás ezeket a szellemeket felingerelhette, ami szerencsétlenséget hozott a hajóra és a legénységre.
A sípolás tilalma nem csak a viharoktól való félelemből eredt. A hajókon a sípoknak fontos szerepük volt a kommunikációban. A tisztek sípokkal adtak utasításokat a legénységnek, és a felesleges zaj zavart okozhatott a munkában. Ezért a sípolás csak a szükséges esetekre korlátozódott.
A felesleges sípolás a tengeren nem csak udvariatlanság volt, hanem egyenesen életveszélyes cselekedetnek számított.
Bár a modern technológia sokat változtatott a tengeri navigációban, a sípolás tilalma a hajókon a mai napig él, legalábbis a hagyománytisztelő tengerészek körében. Ez a babona emlékeztet bennünket a tenger iránti tiszteletre és arra, hogy a természet erői felett nem rendelkezünk teljes kontrollal.
A hajad leégetése: Afrikai babonák és spirituális jelentések
Afrikában a haj nem csupán esztétikai kérdés, hanem mélyen gyökerező spirituális és társadalmi jelentőséggel bír. A hajviselet gyakran jelzi a viselőjének státuszát, korát, törzsi hovatartozását vagy éppen családi állapotát. Éppen ezért a haj leégetése, mint rituális cselekmény, rendkívül komoly dolog.
Egyes afrikai kultúrákban a haj leégetése gyászszertartás része lehet. Ilyenkor a fájdalom kifejezésére és a halottól való elválásra szolgál. A levágott, majd elégetett haj azt szimbolizálja, hogy a gyászoló lemond a régi életéről és új fejezetet kezd.
Azonban nem csak gyász alkalmával fordulhat elő a haj leégetése. Bizonyos törzseknél, főleg a fiatal fiúk felnőtté avatási szertartásán is alkalmazzák ezt a módszert. A haj leégetése itt a gyermekkor elégetését és a felnőtté válást szimbolizálja, egyfajta megtisztulási folyamatként értelmezhető.
A haj leégetése nem csupán a fizikai megjelenés megváltoztatása, hanem a lélek mély átalakulása.
Ezen kívül, vannak olyan afrikai népcsoportok, ahol a haj leégetésével próbálják elűzni a gonosz szellemeket vagy a betegséget. Úgy vélik, hogy a haj mágikus erőt hordoz, és az elégetése megtisztítja a testet és a lelket a negatív energiáktól.
Vigyázat! Nem minden afrikai kultúra támogatja a haj leégetését. Sok helyen ez a cselekedet tabunak számít, és súlyos következményei lehetnek. A haj ugyanis a vitalitás és az erő szimbóluma, és a megsemmisítése szerencsétlenséget hozhat a közösségre.
A baba körmének levágása: Indiában elterjedt szokások
Indiában a babák körmének levágása körül számos babona és hagyomány kering. Számos családban nem szabad a baba körmét ollóval vagy körömvágóval levágni az első életévben. Ehelyett a körmöket a szülők kézzel tépik le, miután azok megpuhultak fürdés közben vagy után. Ezt a gyakorlatot gyakran azzal magyarázzák, hogy a fém eszközök szerencsétlenséget hozhatnak a gyermekre, vagy megsérthetik az ártatlan babát.
Másik elterjedt hiedelem, hogy a levágott körmöket nem szabad csak úgy eldobni. Gyakran elássák a földbe, vagy a folyóba dobják, hogy elkerüljék a balszerencsét. Néhányan úgy vélik, hogy ha a körmök rossz kezekbe kerülnek, akkor valaki árthat a gyermeknek a körmök segítségével.
A körmökkel kapcsolatos babonák az indiai kultúrában mélyen gyökereznek, és a családok generációról generációra adják tovább ezeket a hiedelmeket.
Érdekes, hogy a babona helyi változatai is léteznek. Egyes régiókban a körmöket egy bizonyos napon kell levágni, másutt pedig bizonyos imákat kell elmondani a körömvágás közben. A cél minden esetben az, hogy megóvják a gyermeket a negatív energiáktól és biztosítsák a boldog és egészséges jövőt.
A babonák természetesen nem tudományosan megalapozottak, azonban az indiai kultúra fontos részét képezik, és a szülők számára egyfajta biztonságot nyújtanak a gyermekük nevelése során.
A szellemház babonái: A szellemházak és a gonosz szellemek Japánban
Japánban a szellemházak, vagyis a „yuurei yashiki” fogalma mélyen gyökerezik a kultúrában. Ezek a házak, amelyek gyakran régi, elhagyatott épületek, a babonák szerint gonosz szellemek lakhelyei.
Az egyik legelterjedtebb babona szerint, ha valaki egy ilyen házba költözik, súlyos balszerencse, betegség, sőt halál is érheti. A szellemek, akik általában erőszakos vagy tragikus halált halt emberek lelkei, bosszúvágytól fűtve kísértik az épületet, és mindenkit, aki a közelükbe merészkedik.
A babona szerint a szellemek jelenlétére utaló jelek közé tartozik a furcsa zajok, a megmagyarázhatatlan árnyak, a hideg foltok és a tárgyak önálló mozgása. Azok, akik ilyen házakban élnek, gyakran számolnak be álmatlanságról, rémálmokról és a félelem állandó érzéséről.
A japán hitvilág szerint a halál után a léleknek békére kell lelnie. Ha ez nem történik meg, a lélek szellemként visszatérhet a földi világba, és kísérteni kezdheti azokat a helyeket, amelyekhez életében kötődött.
A megoldás a babona szerint a szellemházak elkerülése, vagy ha ez nem lehetséges, akkor szertartások elvégzése a szellemek kiűzésére. Ezek a szertartások gyakran buddhista papok közreműködésével zajlanak, akik imákkal és rituálékkal próbálják megnyugtatni a szellemeket, és segíteni őket a túlvilágra való átjutásban.
Sok japán család kerüli az olyan házak vásárlását vagy bérlését, amelyekről azt beszélik, hogy szellemházak. Az ingatlanügynököknek is kötelező tájékoztatniuk a potenciális vásárlókat, ha egy ingatlanról köztudott, hogy kísértetjárta.
A szellemházak babonája szorosan összefonódik a japán folklórral és a szellemekkel kapcsolatos hiedelmekkel. Bár sokan szkeptikusak, a babona még mindig élénken él a japán társadalomban, és befolyásolja az emberek döntéseit, különösen az ingatlanvásárlás terén.
