A permakultúra egy fenntartható tervezési rendszer, melynek célja, hogy olyan emberi élőhelyeket hozzon létre, amelyek a természet ökoszisztémáit utánozzák. A kertészkedésben ez azt jelenti, hogy a természetes folyamatokat kihasználva, minimális emberi beavatkozással hozunk létre önfenntartó rendszereket. A hangsúly a biodiverzitáson, a körforgáson és az erőforrások hatékony felhasználásán van.

A permakultúra előnyei sokrétűek. Először is, csökkenti a külső forrásoktól való függőséget, mint például a műtrágyák, növényvédő szerek és a nagy mennyiségű öntözővíz. Másodszor, javítja a talaj termékenységét és vízháztartását. Harmadszor, növeli a biodiverzitást, ami ellenállóbbá teszi a kertet a kártevőkkel és betegségekkel szemben. Negyedszer, csökkenti a hulladék mennyiségét, mivel a komposztálás és a mulcsozás révén a kerti hulladékot hasznosítjuk.

A permakultúra lényege, hogy a természettel együttműködve hozzunk létre bőséges és fenntartható rendszereket.

Az önfenntartó, alacsony költségű kert létrehozásának egyik alapelve a helyi adottságok figyelembe vétele. Ez azt jelenti, hogy a kertet a helyi éghajlati viszonyokhoz, talajtípushoz és a rendelkezésre álló erőforrásokhoz igazítjuk. Fontos a növénytársítás alkalmazása, melynek során olyan növényeket ültetünk egymás mellé, amelyek segítik egymást a növekedésben, elriasztják a kártevőket vagy javítják a talajt. A vízgyűjtés is kulcsfontosságú, ami történhet esővízgyűjtéssel vagy a talaj vízháztartásának javításával.

A permakultúrás kert nem csupán egy kert, hanem egy életmód, melynek során megtanulunk a természettel harmóniában élni és a lehető legkevesebb terhet róni a környezetre.

A permakultúrás kert tervezésének alapelvei

A permakultúrás kert tervezésekor az elsődleges cél a természetes ökoszisztémák működésének megfigyelése és utánzása. Ez a megközelítés biztosítja a rendszer hosszú távú fenntarthatóságát és ellenálló képességét.

Kezdjük a helyszín alapos felmérésével. Figyeljük meg a napjárást, a szél irányát, a talaj típusát és a vízgyűjtő területeket. Ezek az információk kulcsfontosságúak a zónák kialakításához.

A zónázás lényege, hogy a kertet intenzitás szerint osztjuk fel. A leggyakrabban használt területek (pl. konyhakert) a házhoz közel, az elhanyagoltabbak távolabb helyezkednek el.

A permakultúrás kert alapja a sokféleség. Minél több faj él együtt, annál stabilabb és ellenállóbb a rendszer.

A rétegzés egy másik fontos elv. Használjunk különböző magasságú növényeket (fák, cserjék, lágyszárúak, talajtakarók, gyökérzöldségek, kúszónövények), hogy minél jobban kihasználjuk a rendelkezésre álló teret és a napfényt.

A társnövények ültetése segít a kártevők elleni védekezésben és a tápanyagok körforgásában. Például a bazsalikom elűzi a paradicsom kártevőit, a pillangósvirágúak pedig megkötik a nitrogént a talajban.

Ne feledkezzünk meg a vízgazdálkodásról sem. A vízelvezető árkok, a esővízgyűjtés és a mulcsozás mind hozzájárulnak a víz megőrzéséhez és a talaj nedvességtartalmának növeléséhez.

A talajélet védelme kiemelten fontos. Kerüljük a vegyszerek használatát és támogassuk a komposztálást, a giliszták munkáját és a talajban élő mikroorganizmusok tevékenységét.

A talaj előkészítése permakultúrás módszerekkel

A permakultúrás kert alapja a egészséges, élettel teli talaj. A hagyományos kertészeti módszerekkel ellentétben itt nem a vakondtúrás-szerű felásás a cél, hanem a talajélet támogatása és a természetes folyamatok kihasználása. Az első lépés a talaj állapotának felmérése. Nézzük meg, milyen a szerkezete, mennyire tömörödött, és milyen növények élnek rajta!

A talajjavítás egyik legfontosabb eszköze a mulcsozás. Takarjuk a talajt szalmával, fűnyesedékkel, falevéllel vagy akár kartonpapírral. Ez nem csak a gyomokat szorítja vissza és a nedvességet tartja meg, hanem a talajélet számára is táplálékot biztosít. A lebomló szerves anyagok humuszt képeznek, ami javítja a talaj szerkezetét és tápanyagtartalmát.

A komposztálás elengedhetetlen a permakultúrás kertben. A konyhai hulladékból, kerti nyesedékből és egyéb szerves anyagokból készített komposzt értékes tápanyagokkal látja el a növényeket. A komposztot közvetlenül a talajba keverhetjük, vagy használhatjuk a növények köré mulcsként.

A permakultúrás talajjavítás lényege, hogy ne csak a tüneteket kezeljük, hanem a probléma okát szüntessük meg: a talajélet hiányát.

Az istállótrágya is kiváló talajjavító. Fontos azonban, hogy érett trágyát használjunk, mert a friss trágya károsíthatja a növényeket. Az istállótrágya nem csak tápanyagokat tartalmaz, hanem javítja a talaj szerkezetét is.

Végül, ne feledkezzünk meg a zöldtrágyázásról sem. A zöldtrágyanövények, mint például a mustár, a facélia vagy a pillangósvirágúak, gyorsan növekednek és nagy mennyiségű biomasszát termelnek. A levágott zöldtrágyát a talajba forgatva javítjuk a talaj szerkezetét és tápanyagtartalmát.

Vízgazdálkodás a permakultúrás kertben: esővízgyűjtés, szikkasztó árkok

A permakultúrás kert tervezésekor a vízgazdálkodás az egyik legfontosabb szempont. Célunk, hogy a lehető legtöbb vizet helyben tartsuk, minimalizálva a külső forrásoktól való függőséget és a vízpazarlást.

Az esővízgyűjtés egy egyszerű és hatékony módszer a vízkészlet növelésére. Gyűjthetjük az esőt a tetőkről ciszternákba, hordókba. A gyűjtött vizet öntözésre, takarításra, sőt, megfelelő szűrés után ivóvízként is használhatjuk. A ciszternák méretét a helyi csapadékmennyiséghez és a kert vízigényéhez kell igazítani.

A szikkasztó árkok (vagy swales) a lejtős területeken kialakított, vízszintes vonalvezetésű árkok, melyek a lefolyó vizet felfogják és beszivárogtatják a talajba. Ezáltal a víz a növények gyökérzónájába jut, növelve a talaj nedvességtartalmát és csökkentve az eróziót. A szikkasztó árkokat úgy tervezzük meg, hogy a víz lassan szivárogjon be a talajba, elkerülve a víz elfolyását.

A szikkasztó árkok kialakításakor figyelembe kell venni a talaj típusát és a lejtés mértékét. Homokos talajban a víz gyorsabban szivárog, ezért a árkokat sűrűbben kell elhelyezni. Agyagos talajban a víz lassabban szivárog, ezért a árkok lehetnek távolabb egymástól. Fontos a mulcsozás is, ami segít megőrizni a talaj nedvességtartalmát és csökkenti a párolgást.

A víz a legértékesebb erőforrásunk. Okos gazdálkodással biztosíthatjuk a kertünk és a környezetünk fenntarthatóságát.

A vízvisszatartás növelése érdekében kombinálhatjuk az esővízgyűjtést és a szikkasztó árkokat más módszerekkel is, mint például a kulcslyuk kert kialakítása, melynek központjában egy komposzthalom található, ami a vizet és a tápanyagokat a növényekhez juttatja.

Növénytársítás a permakultúrában: szinergiák kihasználása

A növénytársítás a permakultúra egyik alapelve, ami azt jelenti, hogy olyan növényeket ültetünk egymás mellé, amelyek segítik egymást a növekedésben. Ez a módszer csökkenti a kártevők és betegségek kockázatát, javítja a talaj minőségét és növeli a terméshozamot.

A jó növénytársítás lényege a szinergiák kihasználása. Például:

• A pillangósvirágúak (pl. bab, borsó) megkötik a nitrogént a levegőből, ezzel táplálva a környező növényeket.
• A büdöske elriasztja a fonálférgeket, így védve a paradicsomot és más zöldségeket.
• A fokhagyma és a hagyma természetes gombaölő hatású, és távol tartja a kártevőket.

A rossz növénytársítás viszont versengést okozhat a tápanyagokért, a vízért és a fényért. Például, a káposztafélék és a hagymafélék nem jó szomszédok, mert mindkettő sok tápanyagot igényel a talajból.

A cél az, hogy egy ökológiai rendszert hozzunk létre a kertben, ahol a növények egymást támogatják és kiegészítik.

Íme néhány példa a sikeres növénytársításra:

1. Három nővér ültetése: kukorica, bab és tök. A kukorica támaszt nyújt a babnak, a bab nitrogént juttat a talajba, a tök pedig árnyékolja a talajt és elnyomja a gyomokat.
2. Paradicsom és bazsalikom: A bazsalikom elriasztja a paradicsomot károsító rovarokat és javítja az ízét.
3. Sárgarépa és hagyma: A hagyma elriasztja a sárgarépalegyet, a sárgarépa pedig a hagymalegyet.

A növénytársítás nem csupán a növények fizikai elhelyezéséről szól, hanem a talajéletről is. A mulcsozás és a komposztálás elengedhetetlen a talaj tápanyagokkal való ellátásához és a mikroorganizmusok életben tartásához.

Mulcsozás: a talaj védelme és táplálása természetes anyagokkal

A mulcsozás a permakultúrás kert egyik legfontosabb eleme. Ez a talaj felszínének természetes anyagokkal való takarását jelenti, mely számos előnnyel jár. Nem csak a gyomosodást gátolja, de a talaj nedvességtartalmát is segít megőrizni, különösen a szárazabb időszakokban.

A mulcsozásra használt anyagok lehetnek szalma, fűnyesedék, falevelek, faapríték, komposzt vagy akár kartonpapír is. Fontos, hogy a választott anyag bontásakor tápanyaggal gazdagítsa a talajt. Például a fűnyesedék nitrogénnel, a faapríték pedig szénnel látja el a talajt.

A mulcsozás nem csupán egy kertészeti technika, hanem egy talajéletet támogató folyamat.

A mulcsozás menete egyszerű: terítsük el a kiválasztott anyagot a növények töve körül, ügyelve arra, hogy a növény szárát ne fedjük be közvetlenül, mert az rothadáshoz vezethet. A mulcs vastagsága általában 5-10 cm legyen, de ez függ az anyagtól és az éghajlattól is.

A mulcs lebomlásával a talaj szerkezete javul, a talajélet aktivizálódik, és a növények számára elérhetővé válnak a tápanyagok. Ezáltal csökken a műtrágya szükséglete, és a növények egészségesebbek, ellenállóbbak lesznek a betegségekkel szemben.

A mulcsozás tehát egy önfenntartó folyamat, amely a természetes körforgást utánozza, és hozzájárul egy egészséges, alacsony költségű, természetközeli kert kialakításához.

Komposztálás: a kerti hulladék újrahasznosítása

A permakultúra egyik alappillére a komposztálás, amely a kerti és háztartási hulladékok értékes tápanyagforrássá alakításának természetes módja. Ez kulcsfontosságú az önfenntartó kertekben, hiszen csökkenti a külső tápanyagutánpótlás szükségességét, javítja a talaj szerkezetét és vízháztartását.

A komposztálási folyamat lényege, hogy a szerves anyagok (pl. falevelek, fűnyesedék, zöldség- és gyümölcshulladékok) mikroorganizmusok segítségével humusszá alakulnak. A komposztálás során fontos a megfelelő arány a „zöld” (nitrogénben gazdag) és a „barna” (szénben gazdag) anyagok között. A túl sok „zöld” anyag bűzössé teszi a komposztot, míg a túl sok „barna” anyag lassítja a lebomlást.

A komposztáláshoz többféle módszer létezik. A legegyszerűbb a komposzthalom, de használhatunk komposztládát vagy gyorskomposztálót is. A lényeg, hogy a komposztot időnként átforgassuk, hogy oxigénhez jussanak a mikroorganizmusok.

A komposzt nem csupán egy tápanyagforrás, hanem egy élő talajközeg, amely tele van hasznos mikroorganizmusokkal, melyek segítik a növények tápanyagfelvételét.

A komposztálható anyagok közé tartoznak:

• Fűnyesedék
• Falevelek
• Zöldség- és gyümölcshulladék
• Kávézacc és teafilter
• Tojáshéj
• Aprított ágak és gallyak

Kerüljük a következő anyagok komposztálását:

• Húskészítmények
• Tejtermékek
• Beteg növényi részek
• Gyommagvak
• Olajos ételek

A komposzt érettségét a színe (sötétbarna), az illata (földszerű) és a szerkezete (morzsalékos) alapján állapíthatjuk meg. Az érett komposztot a kertben talajjavításra, mulcsozásra és ültetésre is használhatjuk. A komposztálás tehát egy nélkülözhetetlen eleme a permakultúrás kertnek, melynek segítségével a hulladékból értéket teremtünk.

Magról vetés és palántanevelés permakultúrás szemmel

A permakultúrás kert alapja a helyi viszonyokhoz alkalmazkodó, ellenálló növények nevelése. A magról vetés és palántanevelés kulcsfontosságú lépés az önfenntartó kert felé vezető úton. Elsődleges célunk a magok megőrzése és szaporítása, lehetőleg helyi, tájfajta magokból, melyek jobban ellenállnak a betegségeknek és a kártevőknek.

A palántanevelés során használjunk természetes anyagokat, mint például komposztot, kókuszrostot, vagy újrahasznosított tojástartókat. Kerüljük a műanyag cserepeket! A vetőföld legyen tápanyagban gazdag, de laza szerkezetű, hogy a gyökerek könnyen fejlődhessenek.

A permakultúrás szemlélet szerint a palántanevelés nem csak a növényekről szól, hanem a talajéletről is.

A vetés időzítése is kritikus. Figyeljünk a holdfázisokra és a helyi klímára. A korai vetéshez használhatunk fóliasátrat vagy üvegházat, de a palántákat fokozatosan szoktassuk a kinti körülményekhez, hogy elkerüljük a sokkot. A társnövények ültetése már a palántanevelés során elkezdődhet, például a bazsalikom a paradicsom mellé vetve elriasztja a kártevőket.

A magok gyűjtése a következő évre is biztosítja a növényeket. Csak az egészséges, erős példányokról gyűjtsünk magot. Tároljuk a magokat hűvös, száraz, sötét helyen.

Permakultúrás veteményes: zöldségek termesztése fenntarthatóan

A permakultúrás veteményes kialakítása egy lépésről lépésre felépülő folyamat, melynek célja egy önfenntartó, alacsony költségű és természetközeli rendszer létrehozása. Első lépésként alaposan fel kell mérni a területet: a talaj típusát, a napfény mennyiségét, a széljárást és a víz elérhetőségét. Ezután következik a tervezés.

A tervezés során vegyük figyelembe a zónaelvet. A leggyakrabban használt területek (pl. fűszernövénykert) legyenek a házhoz legközelebb, míg a ritkábban látogatott területek (pl. gyümölcsös) távolabb.

A permakultúrás veteményes lényege, hogy a növények és az állatok szimbiózisban éljenek egymással, segítve a rendszer önszabályozását.

A talaj előkészítése kulcsfontosságú. A mulcsozás (szalmával, fűnyesedékkel, levelekkel) segít megőrizni a talaj nedvességét, csökkenti a gyomok növekedését és táplálja a talajt, ahogy lebomlik.

A növényválasztásnál érdemes őshonos és tájfajtákat előnyben részesíteni, amelyek jobban alkalmazkodnak a helyi viszonyokhoz. Fontos a vetésforgó alkalmazása is, hogy elkerüljük a talaj kimerülését és a kártevők elszaporodását.

A permakultúrás veteményesben a társnövények alkalmazása is elterjedt. Például a bazsalikom elriasztja a paradicsom kártevőit, a büdöske pedig a fonálférgeket.

A permakultúrás veteményesben a vízgazdálkodás is fontos szempont. Az esővízgyűjtés és a szikkasztóárkok segítenek a víz visszatartásában és a talaj vízellátásában.

A kártevők elleni védekezésnél a hangsúly a megelőzésen van. A biodiverzitás növelése, a hasznos rovarok (pl. katicabogarak, zengőlegyek) vonzása és a növényi permetek (pl. csalánlé, fokhagymalé) használata mind segíthet a kártevők kordában tartásában.

Néhány példa a gyakorlati megvalósításra:

• Magaságyások készítése, különösen rossz minőségű talaj esetén.
• Kulcslyuk-kert kialakítása, mely lehetővé teszi a könnyű hozzáférést a növényekhez.
• Spirálkerti építése, mely változatos mikroklímát biztosít a növények számára.

Gyümölcsfák és bokrok ültetése és gondozása a permakultúrában

A permakultúrás gyümölcsöskert alapja a helyi viszonyoknak megfelelő fajták kiválasztása. Ez azt jelenti, hogy olyan gyümölcsfákat és bokrokat válasszunk, amelyek jól tűrik a helyi klímát, talajtípust és a jellemző betegségeket. A rezisztens fajták kevesebb gondozást igényelnek és kevesebb vegyszert kell használnunk.

Ültetéskor figyeljünk a megfelelő térállásra. A fák és bokrok a napfényért versenyeznek, ezért biztosítani kell a számukra elegendő helyet a növekedéshez. A permakultúrában gyakran alkalmazzuk a társnövények ültetését a gyümölcsfák köré. Ezek a növények segítenek a talaj tápanyagellátásában, vonzzák a beporzókat és elriasztják a kártevőket.

A talaj takarása mulccsal elengedhetetlen a permakultúrás gyümölcsöskertben. A mulcs segít megőrizni a talaj nedvességtartalmát, csökkenti a gyomok növekedését és tápanyagokkal látja el a talajt, ahogy lebomlik. Használhatunk szalmát, faforgácsot, leveleket vagy akár kartont is mulcsként.

A permakultúrás gyümölcsösben a cél a természetes egyensúly megteremtése, ahol a növények és állatok kölcsönhatásban vannak egymással.

A metszés a gyümölcsfák gondozásának fontos része, de a permakultúrában minimálisra csökkentjük a beavatkozást. A cél a fa természetes növekedésének támogatása, nem pedig a formázása. A metszést általában a beteg vagy sérült ágak eltávolítására korlátozzuk.

A kártevők elleni védekezésben a megelőzésre helyezzük a hangsúlyt. Ez azt jelenti, hogy erős, egészséges fákat nevelünk, amelyek ellenállóbbak a betegségekkel és kártevőkkel szemben. Használhatunk bio növényvédő szereket, például csalánlevet vagy fokhagymás permetet, ha szükséges.

Gyógynövénykert kialakítása permakultúrás elvek szerint

A permakultúrás gyógynövénykert kialakítása a természetes rendszerek megfigyelésén alapul. Első lépés a helyszín alapos felmérése: a napfény mennyisége, a talaj típusa, a víz elvezetése mind befolyásolják a növények fejlődését.

A tervezés során zónákat hozunk létre. A leggyakrabban használt gyógynövények (pl. menta, rozmaring) a házhoz közel kerüljenek (1. zóna), míg a ritkábban szükségesek távolabb (2-3. zóna). A hasznos rovarokat vonzó növények (pl. cickafark, méhbalzsam) a gyógynövények közé ültetve elősegítik a természetes védekezést a kártevők ellen.

A permakultúrás kertben a talajélet védelme kulcsfontosságú.

Mulcsozással (szalma, faapríték) megőrizzük a talaj nedvességtartalmát, elnyomjuk a gyomokat, és tápanyagot juttatunk a talajba. A komposztálás elengedhetetlen a tápanyagutánpótláshoz. A helyi forrásból származó anyagok használata csökkenti a költségeket és a környezeti terhelést.

A gyógynövények társítása is fontos szempont. Például a bazsalikom védelmet nyújthat a paradicsomnak a kártevők ellen, míg a körömvirág vonzza a beporzókat. A vízgyűjtő rendszerek (pl. esővízgyűjtő hordók) segítenek a víztakarékos öntözésben.

A permakultúrás gyógynövénykert nemcsak gyógynövényeket termel, hanem egy önfenntartó ökoszisztémát is létrehoz, melyben a növények, állatok és a talaj mikroorganizmusai harmonikusan együttműködnek.

Hasznos rovarok és állatok vonzása a kertbe: biodiverzitás növelése

A permakultúrás kert biológiai sokféleségének növelése kulcsfontosságú a természetes egyensúly megteremtéséhez és a kártevők elleni védekezéshez. A hasznos rovarok és állatok vonzása nem csak a növények beporzását segíti elő, hanem a kártevők populációját is kordában tartja, csökkentve ezzel a növényvédő szerek szükségességét.

A biodiverzitás növelése a permakultúrás kert egyik alapelve, amely hosszú távon fenntartható és ellenálló rendszert eredményez.

Hogyan érhetjük ezt el? Először is, ültessünk sokféle virágot és növényt, amelyek táplálékot és menedéket nyújtanak a hasznos rovaroknak, mint például a katicáknak, zengőlegyeknek és darazsaknak. A pillangókertek is kiváló megoldást jelentenek, ahová nektárt adó virágokat ültetünk. A méhlegelők kialakítása nemcsak a méheknek kedvez, hanem a beporzás hatékonyságát is növeli.

Másodszor, teremtsünk élőhelyeket a kertben. Hagyjunk el egy kis területet vadon, ahol a rovarok és apró állatok biztonságban élhetnek. A rovarhotel építése nagyszerű módja annak, hogy különböző típusú rovaroknak biztosítsunk otthont. A madáretetők és madárodúk pedig a madarakat vonzzák, amelyek segítenek a kártevők elleni védekezésben. A sündisznók pedig igazi kártevő-vadászok, akik szívesen fogyasztanak csigákat és meztelencsigákat.

Kártevők elleni védekezés természetes módszerekkel

A permakultúrás kertben a kártevők elleni védekezés nem a pusztításról, hanem az egyensúly megteremtéséről szól. Kerüljük a szintetikus vegyszereket, helyette a természetes módszerekre fókuszálunk.

Társnövények ültetése: Egyes növények elriasztják a kártevőket, míg mások vonzzák a hasznos rovarokat. Például a büdöske távol tartja a fonálférgeket, a bazsalikom pedig a legyeket és szúnyogokat. A levendula vonzza a beporzókat, és elriasztja a levéltetveket.

Ragadozó rovarok: A katicabogarak és a fátyolkák természetes ellenségei a levéltetveknek. Vonzzuk őket a kertbe virágos növényekkel, például a cickafarkkal és a kasvirággal.

Fizikai akadályok: A növények köré helyezett gallérok megvédik a palántákat a csigáktól és hernyóktól. A hálók megakadályozzák, hogy a káposztalepkék lerakják a petéiket a káposztafélékre.

A permakultúra célja egy olyan ökoszisztéma létrehozása, amelyben a kártevők nem tudnak elszaporodni, mert a természetes ellenségeik kordában tartják őket.

Permetezés: Szükség esetén használhatunk természetes permetszereket, például csalánlevet vagy fokhagyma-kivonatot. Ezek a szerek elriasztják a kártevőket, de nem károsítják a hasznos rovarokat.

Egészséges talaj: A beteg növények hajlamosabbak a kártevők támadására. Gondoskodjunk a talaj tápanyag-utánpótlásáról komposzttal és trágyával, hogy a növények ellenállóbbak legyenek.

• Csalánlé készítése: áztassunk csalánt vízben néhány hétig, majd szűrjük le és hígítsuk fel.
• Fokhagyma-kivonat: főzzünk fokhagymát vízben, majd hagyjuk kihűlni és szűrjük le.

A megelőzés a legfontosabb. Rendszeresen vizsgáljuk át a növényeket, és távolítsuk el a beteg vagy fertőzött leveleket. Tartsuk tisztán a kertet, és ne hagyjunk rothadó növényi részeket a talajon.

Évelő zöldségek és növények a permakultúrás kertben

A permakultúrás kert alapját az évelő növények képezik, melyek a szezonális zöldségekkel ellentétben, évről évre újratermelődnek, így jelentősen csökkentik a kertészkedéssel járó munkát és költségeket. Ezek a növények gyökérzetükkel megkötik a talajt, javítják annak szerkezetét, és táplálják a talajéletet.

Évelő zöldségek telepítésével egy stabil, önfenntartó rendszert hozhatunk létre, mely minimalizálja a külső beavatkozást.

Néhány példa a permakultúrás kertekben gyakran használt évelő zöldségekre és növényekre:

• Spárga: Hosszú életű, könnyen termeszthető és értékes tápanyagforrás.
• Rebarbara: Savanykás íze miatt süteményekbe, lekvárokba kiváló.
• Tormá: Erős aromájú gyökere fűszerként használható.
• Sóska: Levelei salátákba, levesekbe tehetők.
• Medvehagyma: Tavasszal szedhető, fokhagymára emlékeztető ízű vadnövény.
• Földimogyoró: Nem csak a termése, de a növény is javítja a talaj minőségét.

Az évelő növények telepítésekor érdemes figyelembe venni a fényviszonyokat, a talaj típusát és a növények igényeit. A társnövények ültetése is fontos szempont, hiszen egyes növények segítik egymás növekedését, vagy éppen távol tartják a kártevőket.

Az évelő növények gondozása általában kevesebb munkát igényel, mint az egynyáriaké. A mulcsozás segít megőrizni a talaj nedvességtartalmát, gyommentesen tartja a területet, és táplálja a talajt. Komposztálással és zöldtrágyázással tovább növelhetjük a talaj termékenységét, és biztosíthatjuk a növények számára a szükséges tápanyagokat.

Gombatermesztés a kertben: egyszerű módszerek

A gombatermesztés nagyszerűen illeszkedik a permakultúrás kertekbe, hiszen kevés erőforrást igényel, és a termésen kívül a lebomló gombatest értékes tápanyagot biztosít a talajnak.

Kezdhetjük egyszerűen, például faforgácsba oltott laskagombával. Ehhez szükségünk lesz friss, lehetőleg keményfa forgácsra (pl. bükk, nyár), gombaoltóanyagra és egy árnyékos, nedves helyre a kertben.

A forgácsot áztassuk be alaposan, majd keverjük össze a gombaoltóanyaggal. Terítsük el a keveréket egy ágyásban, vagy akár egy nagy zsákban. Tartsa nedvesen a közeget, és néhány hét múlva megjelennek az első gombák!

Egy másik módszer a tuskógomba termesztése. Ehhez frissen vágott, keményfa tuskókra van szükségünk. Fúrjunk lyukakat a tuskókba, és helyezzünk bele gombaoltóanyaggal átitatott faéket. Fedjük le a lyukakat viasszal, hogy megvédjük a gombát a kiszáradástól és a kártevőktől. A tuskókat helyezzük árnyékos helyre, és tartsuk nedvesen a talajt körülöttük. A gombák megjelenése időbe telhet, akár egy év is eltelhet, de utána évekig szüretelhetünk.

A gombatermesztés nem csak élelmiszert biztosít, hanem javítja a talaj szerkezetét és termékenységét is.

A gombák termesztésével újrahasznosíthatjuk a kerti hulladékot, például a faágakat és a lombot. A gombák lebontják ezeket az anyagokat, és tápanyagot juttatnak a talajba, ami segíti a növények növekedését.

Ne felejtsük el, hogy a gombák érzékenyek a környezeti feltételekre, ezért fontos a megfelelő páratartalom és hőmérséklet biztosítása. A mulcsozás segíthet megtartani a nedvességet a talajban, és megvédeni a gombákat a kiszáradástól.